2021.05.11. 22:47
Észtország óvatosan lazít a korlátozásokon
Észtország óvatosan lazít a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon, május 17-től az egyetemek és iskolák szigorú óvintézkedések mellett visszatérhetnek a tantermi oktatásra – közölte a tallinni kormány kedden, a fertőzöttek számának csökkenésével indokolva az intézkedést.
A tanároknak és a tizenkét évnél idősebb diákoknak kötelező lesz maszkot viselniük, a tantermeket rendszeresen szellőztetni kell, és amennyiben lehetséges, az oktatást a szabadban kell tartani.
Több mint két hónapos kényszerszünetet követően újranyithatnak a színházak és a mozik is május 24-én, igaz csak 50 százalékos telítettséggel. Hasonló szabályok vonatkoznak majd az éttermek belső termeire is, ahol legfeljebb hatan ülhetnek majd egy asztalnál. A vendéglátóipari egységek számára este tíz órában szabták meg a zárórát. A beltéri rendezvények néhány szigorúan szabályozott sportrendezvény kivételével továbbra is be vannak tiltva.
Az 1,3 millió lakosú Észtország márciusban rendelt el karantént, amelyet az utóbbi hetekben fokozatosan kezdett feloldani. A járvány kezdete óta a balti országban 125 696 fertőzöttet és 1206 halálesetet regisztráltak.
A 2,8 millió lakosú Litvániában eddig 259 862 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 4053-an hunytak el.
A csaknem kétmillió lakosú Lettországban 124 960 a regisztrált fertőzöttek száma, és a járvány eddig 2217 ember életét követelte.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg