Ország-világ

2021.03.21. 11:45

Galgóczi: még mindig emelkedő fázisban van a harmadik hullám

A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van – hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiának.

Galgóczi Ágnes elmondta: a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.

Már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon, ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki. Ez a variáns – mint kiemelte – sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni.

Emiatt emelkedik a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is – tette hozzá.

A kormány egy héttel meghosszabbította a védekezési intézkedéseket – hívta a fel a figyelmet az NNK főosztályvezetője, aki kiemelte:

fontos a járványügyi szabályok betartása, a zsúfolt helyek kerülése, a maszkviselés és a higiénés rendszabályok betartása.

Galgóczi Ágnes elmondta: a védőoltási kampány tart. Már több mint 1,5 millió embert beoltottak Magyarországon.

Az oltásra regisztráltak száma is folyamatosan emelkedik, már a 3 milliót is meghaladja.

Ez is azt igazolja, hogy az emberek bíznak a védőoltásokban – értékelt a főosztályvezető, aki egyúttal azt kérte, mindenki a hivatalos, szakmai oldalakon tájékozódjon a védőoltásokról.

Kitért arra is, hogy az új technológiák, új gyógyszerek, új védőoltások kapcsán mindig sokkal szorosabb a felügyelet, mind a gyártó, mind a hatóságok részéről.

Az oltásokat végzőktől elvárják, hogy az oltási reakciókat jelentsék.

Az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos jelzéseket is kivizsgálták, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pedig azt közölte: az AstraZeneca oltóanyaga biztonságos.

Ezt követően azok az országok, ahol korábban felfüggesztették, már folytatják az AstraZeneca-vakcina használatát – mondta Galgóczi Ágnes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában