Ország-világ

2021.01.27. 21:53

Hajléktalanok melegedői lettek a fővárosi aluljárók

Folyamatos a hajléktalanok jelenléte a fővárosi aluljárókban és környékén.

A koronavírus-járvány és a hideg időjárás ellenére is nagy számban vannak jelen hajléktalan emberek és a közterületen alkoholt fogyasztó, hangoskodó személyek Budapest forgalmas közlekedési pontjain. A jelenségről a Magyar Nemzet megkérdezte a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságot és a téli krízisidőszak feladataival foglalkozó segélyszervezeteket is.

A főváros forgalmas aluljáróiban uralkodó állapotokkal a napokban megjelent cikkükben már foglalkoztak. Megírták, hogy tapasztalataik szerint ezeken a helyszíneken a koronavírus-járvány és a hideg időjárás ellenére is nagy számban vannak jelen hajléktalan emberek, valamint italozó és hangoskodó személyek.

Az erős ittasság miatt nem ritka a földön fekvő emberek látványa, de alkalmanként az üresen álló üzlethelyiségekbe is hajléktalanok költöznek.

A forgalmas helyek bejárása során a Blaha Lujza tér, a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar, a Déli pályaudvar, a Móricz Zsigmond körtér, az Újbuda-központ és a Kelenföldi vasútállomás aluljáróit térképezték fel. Úgy látták, a Blaha Lujza téren, a Nyugati pályaudvarnál, valamint a Kelenföldi vasútállomásnál lévő aluljárók és a felszínen kialakított padok képezik a legnépszerűbb helyeket azok számára, akik közterületen szeretnének italozni és koldulni.

A fent leírt állapotokról a lap megkérdezte a Fővárosi Rendészeti Igazgatóságot (FÖRI) is. Szerették volna megtudni, hogy mit tapasztaltak a közlekedési csomópontokban elhelyezkedő aluljárók közbiztonságáról, és milyen bejelentéseket kaptak ezzel kapcsolatban a 2018 és 2020 közötti időszakban.

A FÖRI válaszából kiderült, hogy az elmúlt években csaknem azonos számú esetben történt intézkedés a kérdéses jelenségekben: 2018-ban 481 esetben, 2019-ben 448 esetben, 2020-ban pedig 483 esetben szabtak ki bírságot, kezdeményeztek eljárást vagy intézkedtek a munkatársaik.

A FÖRI feladatkörébe tartoznak a közterületek rendjének fenntartásával kapcsolatos rendészeti feladatok, a szabálysértések megelőzése és felderítése. A szervezet jár el azokkal szemben is, akik életvitelszerűen a közterületen tartózkodnak, és ezzel szabálysértést követnek el. Ellátják továbbá a rendkívüli állapot, a szükségállapot és veszélyhelyzet esetén a hatáskörükbe utalt egyéb rendvédelmi feladatokat is.

A területek bejárása során szembetűnő volt, hogy a Nyugati pályaudvar és a Déli pályaudvar aluljáróiban számos üzlethelyiséget bezártak. Amellett, hogy mindkét helyszínen felújítási munkákat végeznek, arra is kíváncsi volt a Magyar Nemzet, hogy hány üzlet szűnt meg a koronavírus-járvány következtében, illetve mikor tervezik újra megnyitni azokat.

Ahogyan korábbi cikkükben beszámoltak róla, az Újbuda-központ aluljárójában, amikor arra jártak, az egyik üresen álló üzlethelyiségbe már beköltözött egy hajléktalan.

A bezárt üzlethelyiségek sorsával kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzat a lappal közölte: a járvány kezdete óta csupán két aluljáróban, a Corvin negyednél és a Deák Ferenc téren zárt be egy-egy, a főváros tulajdonában álló üzlethelyiség. A veszélyhelyzet nincs jó hatással az üres helyiségek hasznosítására, de jelenleg is folyamatban vannak a bérbeadására irányuló pályázatok, és az időközben megüresedő üzletek hasznosítását is tervezik előkészíteni. A Nyugati és a Déli pályaudvar aluljáróiban nem zártak be fővárosi tulajdonú üzlethelyiséget, a kérdésben a MÁV lehet illetékes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában