Ország-világ

2020.12.17. 11:12

Az evangélikus egyház is elítéli Donáth Lászlót

Egy olyan jelzőrendszert, és támogató szolgálatot hoznak létre, amelyben egyházi és világi szakemberekhez fordulhatnak azok, akiket ilyen bántalom ér.

A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete hitelesnek találta a Donáth László evangélikus lelkészt, egykori MSZP-s képviselőt szexuális zaklatással vádló beszámolókat – tudta meg a Magyar Nemzet. Az Evangélikus.hu-n szerdán megjelent, Fabinyi Tamás püspök által jegyzett közleményben a tavaly augusztus végén indult vizsgálat eredményét ismertették. „Az elnökség 2019 ősze és 2020 tavasza között személyes, szakembereket is bevonó beszélgetésekkel tárta fel a bejelentések tartalmát. Mindezek alapján

életszerűnek és hitelesnek bizonyultak számunkra az elbeszélések.

Ezt követően az elnökség (természetesen megtartva a bejelentők anonimitását) testvéri beszélgetések, majd a tényfeltárás keretében rákérdezett Donáth Lászlónál a jelenség valóságtartalmára, azonban kitérő, illetve a panaszokban megfogalmazottakat elhárító válaszokat kaptunk” – közölték az állásfoglalásban.

Mint írták,

csalódást okozott nekik Donáth László

– aki egyébként Donáth Anna momentumos EP-képviselő apja – magatartása, mivel „lelkész testvérünk több évtizedes gyülekezetépítő és diakóniai szolgálata, teológiai felkészültsége, társadalmi ügyekben tanúsított kiállása elegendő morális hátteret adhatna a szembenézésre és a bűnbánatra. Szembenézésre olyan tettekkel is, amelyek az elszenvedők számára más tartalmúak, mint amit korábban ő maga tulajdonított azoknak”.

Hangsúlyozták:

bár jogilag elévültek a több évtizede történt inzultusok, „mélységesen elítélik”, és elfogadhatatlannak tartják, ha egy lelkész vagy bármilyen egyházi szolgálattevő visszaél a hivatásából és pozíciójából adódó bizalommal, és a rábízott hívek körében az érintettek számára zaklatóan, bántóan cselekszik.

„Úgy gondoljuk, az elszenvedők joggal igénylik, hogy a feloldáshoz megértéssel és bűnbánattal kapjanak támogatást, amennyiben a történések traumaként csapódnak le bennük. Akkor is, ha ott és akkor a helyzet nem adott módot számukra erőteljes tiltakozásra. Ezt az empátiát és önvizsgálatot hiányoltuk tényfeltárásunk során” – fejtették ki.

Hozzátették: elfogadhatatlannak tartanak bármiféle teologizáló vagy pszichologizáló magyarázatot, amely figyelmen kívül hagyja a másik ember érzékenységét, bántottságát, érzelmi kiszolgáltatottságát.

A Donáth László zaklatási ügyéből levont tanulságok alapján egy olyan jelzőrendszert, és támogató szolgálatot hoznak létre,

amelyben egyházi és világi szakemberekhez fordulhatnak azok, akiket ilyen bántalom ér. Továbbá azt is megvizsgálják, hogy a fegyelmi és etikai szabályozás miként alakítható át oly módon, hogy az ilyen jellegű ügyek az általános elévülési időn túl is vizsgálhatóak legyenek. Arra is kitértek: bár Donáth további két évig szeretett volna aktív lelkészként szolgálni, az egyházkerület püspöke ehhez nem járult hozzá. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy elhatárolódnak azoktól a sajtóhírektől, amelyek alaptalanul rágalmazták Donáth családját.

A napokban számoltunk be róla, hogy az ügyészség hamarosan vádat emelhet Donáth László ellen, akit az emberi méltóságot sértő szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel vádolhatnak meg. Az evangélikus lelkész zaklatási botránya 2019 augusztusának elején robbant ki, amikor a TV2 Tények című híradójának először beszámolt egy tanú a történtekről. A tanúk beszámolója szerint az inzultusok helyszíne a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház volt, amelynek a honlapja úgy tájékoztat, hogy az intézményt a mai napig a Donáth László elnökölte igazgatótanács irányítja. A szexuális ajánlatokon és zaklatásokon túl

az egykori szocialista honatya egy alkalommal tettlegességre vetemedett, amelynek számos szemtanúja volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában