Ország-világ

2020.08.02. 20:10

Lánchíd: továbbra sincs közbeszerzés

Eredményes tender esetén 2021 tavaszán megkezdődhetne a rekonstrukció.

Bár a főváros vezetése többször is ígéretet tett rá, továbbra sem írták ki a Széchenyi Lánchíd felújításáról szóló beruházás közbeszerzési eljárását – írja a Magyar Nemzet.

Még mindig nem írták ki a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló beruházás közbeszerzési eljárását. Pedig korábban Tüttő Kata és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesek is úgy nyilatkoztak, július végéig kiírják a közbeszerzési eljárást és 2021-ben megkezdődhetnek a felújítási munkálatok – hívta fel a figyelmet a Hír TV.

A főpolgármester még július elején az ATV-ben beszélt arról, hogy gyakorlatilag már kész van az új tender a Lánchíd felújítására, és hamarosan kiírhatják a közbeszerzési eljárást.

Végül július 24-én közölte a Budapesti Közlekedési Központ, hogy indulhat a közbeszerzés, ugyanis az igazgatóság jóváhagyta a Széchenyi lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását.

Azt is hozzátették: az eljárás kiírása napokon belül megjelenik. Erről beszélt a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes is.

Az is megvan, hogy milyen feltételekkel, milyen típusú közbeszerzési eljárás kerül kiírásra. Innentől kezdve ez meg fog jelenni ebben a hónapban. Utána fog kiderülni az, hogy lesz-e jelentkező – mondta Tüttő Kata, de Gy. Németh Erzsébet is azt hangoztatta, hogy a közbeszerzési eljárás júliusban meglesz, a felújítás pedig hamarosan megkezdődhet.

Szerencsére úgy, ahogy terveztük, a közbeszerzést kiírta a BKK, elindul a beruházás. Kilenc év alatt Tarlós Istvánnak nem sikerült felújítani, mi viszont 2023-ra, Budapest 150. évfordulójára fel fogjuk újítani – mondta.

Csakhogy a főváros vezetése által beharangozottakkal ellentétben a Közbeszerzési Hatóság honlapján továbbra sem jelent meg a Széchenyi lánchíd felújításáról szóló közbeszerzési értesítő.

Eredményes tender esetén 2021 tavaszán megkezdődhetne és 2023-ban be is fejeződhetne a Lánchíd rekonstrukciója.

Amennyiben viszont a tender nem lesz eredményes, akkor akár több év csúszás is várható.

A munkálatokat a fővárosi önkormányzat saját forrásból, hitelből, illetve a kormány hatmilliárd forintos hozzájárulásából finanszírozná.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában