Parázs viták

2020.06.04. 14:13

Elfogadta a hongkongi törvényhozás a kínai himnusz védelméről szóló javaslatot

Elfogadta a hongkongi törvényhozás a kínai himnusz védelmét célzó, vitatott törvénytervezetet csütörtökön – jelentette a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A kínai himnusz meggyalázásának büntethetővé tételéről szóló előterjesztés szerint akár három év szabadságvesztéssel, és 50 ezer hongkongi dollárig lesz büntethető, aki nem rendeltetésszerűen használja vagy meggyalázza a kínai nemzet himnuszt. A jogszabályt 41 igen és 1 nem szavazattal fogadták el a hongkongi törvényhozók.

A törvénytervezetről szóló vitát már több alkalommal, köztük csütörtök délután is fel kellett függeszteni, mert ellenzéki képviselők rendzavaró akciókkal próbálták megakadályozni a törvény megszavazását. Demokráciapárti képviselők bűzt árasztó folyadékot locsoltak szét a teremben, ellehetetlenítve az ülés lefolytatását.

A kínai himnusz védelmét szolgáló jogszabály, valamint a Hongkongra vonatkozó nemzetbiztonsági törvény ellen több alkalommal vonultak már utcára a különleges közigazgatási státuszú városban, kritikusok szerint ugyanis mindkét törvény a hongkongi szabadságjogokat korlátozza. A himnusz védelméről szóló törvény megszavazása ráadásul egybeesik a Tienanmen téri események 31. évfordulójával, amelyről hagyományosan gyertyafényes felvonulással emlékeznek meg Hongkongban, ám idén a hatóságok az új koronavírus-járványra hivatkozva nem adtak engedélyt az eseményre. A megemlékezés szervezői közölték, hogy néhányan a határozat ellenére is a felvonulnak majd – a járványügyi óvintézkedések által megengedett nyolcfős csoportokba rendeződve, ám előfordulhat, hogy a megemlékezés során a jogszabály elfogadása ellen is tiltakoznak majd a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában