1990. május 2.

2020.05.02. 09:06

Lánczi Tamás: az első szabad választást övező várakozások nem teljesültek

A politológus szerint a demokrácia másként működött, mint ahogy azt várták, nem hozta el az országnak a remélt nyugati jólétet.

A harminc évvel ezelőtti első szabad választást, az első szabadon választott parlament és kormány megalakulását övező várakozások nem teljesültek – mondta Lánczi Tamás politológus az M1 aktuális csatornán szombat reggel.

A demokrácia másként működött, mint ahogy azt várták, nem hozta el az országnak a remélt nyugati jólétet. Az első éles vita már 1990 júniusában kirobbant a címerről, az őszi taxisblokád pedig alapjaiban rázta meg az új politikai rendszert. Antall József, az első szabadon választott kormány miniszterelnöke az ideológiailag azonos alapokon álló pártokból kovácsolt jobbközép kormánykoalíciót, ám az MDF, a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Párt között, illetve a pártokon belül is komoly ellentétek alakultak ki – idézte fel a szakember.

Hozzátette: az egész összeomló kommunista gazdaság, a másfélmillió megszűnt munkahely és a hatalmas államadóság az MDF-kormány nyakába szakadt, miközben a békés, az elitek által lebonyolított rendszerváltás során az állampárti elit átmenthette hatalmi pozícióit például a gazdaságban és a titkosszolgálati szférában, így a következő választáson 1994-ben már az utódpárti MSZP térhetett vissza a hatalomba. Ez volt az általános a volt szocialista országokban, a rendszerváltás gazdasági összeomlással járt és a posztkommunista elitek hamar visszatérhettek a hatalomba – összegzett a politológus.

Harminc éve, 1990. május 2-án ült össze a rendszerváltás utáni első, szabadon választott Országgyűlés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában