fenyegetőzés

2020.01.11. 16:30

Phenjan nem tárgyal, ha Washington nem egyezik bele a követeléseibe

A Kim és Trump között 2018 júniusa óta tartott három csúcstalálkozó ellenére zsákutcába jutottak a két ország között a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről folytatott tárgyalások.

Észak-Korea szombaton figyelmeztetett, hogy nem kezdi újra a tárgyalásokat atomprogramjáról az Egyesült Államokkal, ha Washington nem „egyezik bele teljesen” a követeléseibe.

Kim Ge Gvan, az észak-koreai külügyminisztérium tanácsadója, akit a KNCA hivatalos hírügynökség idézett, megerősítette, hogy Phenjan megkapta Donald Trump levelét, amelyben az amerikai elnök boldog születésnapot kívánt Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek.

A tanácsadó azonnal figyelmeztetett, „esztelen” lenne remélni, hogy Phenjan csak azért folytatná a tárgyalásokat, mert „nem rosszak a személyes kapcsolatok” a két vezető között.

Az Egyesült Államoknak előbb „teljes beleegyezését” kell adnia a Phenjan által a két ország közötti korábbi tárgyalások során felvetett pontokra – tette hozzá a tanácsadó.

A Kim és Trump között 2018 júniusa óta tartott három csúcstalálkozó ellenére – a legutóbbira 2019 februárjában került sor Hanoiban – zsákutcába jutottak a két ország között a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről folytatott tárgyalások.

Az észak-koreai külügyi tanácsadó, aki szerint az Egyesült Államok „becsapta” Észak-Koreát a 2018. évi szingapúri csúcstalálkozó óta az érintkezések folytatását illetően, és számukra elvesztegetett időnek nevezte az azóta eltelt másfél évet, kételkedett Washington kedvező válaszában, mondván: jól tudják, hogy az Egyesült Államok „nincs készen, és nem is áll módjában” ezt megtenni. „Jól tudjuk, milyen utat kell követnünk, és a saját utunkat fogjuk járni” – tette hozzá.

Kim Dzsong Un január 1-jén jelentette be, hogy feloldják a moratóriumot a kísérleti atomrobbantásokra és az interkontinentális ballisztikus rakétákkal folytatott kísérletekre, és „meghökkentő” lépést helyezett kilátásba az Egyesült Államokkal szemben.

Kim Dzsong Un 2018-ban még úgy nyilatkozott, hogy Észak-Koreának a jövőben nem lesz szüksége kísérleti atomrobbantásokra és interkontinentális rakétákkal végzett kísérletekre.

Az elmúlt években Észak-Korea hat kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és több olyan rakétát lőtt ki, amelyek képesek lettek volna elérni az Egyesült Államok teljes szárazföldi területét.

Ezek is érdekelhetik