őrizetbe vették

2019.04.23. 11:40

Korrupciós vádak miatt letartóztatták Algéria leggazdagabb emberét

A Forbes magazin mintegy 3,38 milliárd dollárra becsüli a vagyonát.

Korrupciós vádak miatt letartóztatták Algéria legnagyobb magánvállalatának, a Cevitalnak a vezetőjét, az ország leggazdagabb emberét, Isszád Rebrabot – közölte az APS algériai állami hírügynökség kedden.

Az állami hírtelevízió szerint a 74 éves üzletember elleni vád egyebek mellett túlszámlázás, valamint az, hogy hamis bizonylatokkal igazolt belföldi és nemzetközi pénzátutalásokat.

A 74 éves Rebrabot hétfőn tartóztatták le,

néhány órával azután, hogy őrizetbe vettek négy másik, Abdel-Azíz Buteflika volt elnökhöz közel álló üzletembert.

Rebrab, aki az ellenzéki Liberté című napilap tulajdonosa is, korábban ellenezte Buteflika 2014-es újraválasztását.

Letartóztatása előtt az üzletember mikroblogbejegyzésében azt írta, a rendőrségre tart, hogy tisztázza, miért tartóztatták fel a cég egyik szállítmányát az algíri kikötőben.

Rebrab Algéria leggazdagabb embere, és a hatodik leggazdagabb a kontinensen;

a Forbes magazin mintegy 3,38 milliárd dollárra becsüli a vagyonát. A Cevital elsősorban az elektronika, az élelmiszer, valamint az acél- és fémipar területén tevékenykedik, mintegy 18 ezer embernek ad munkát.

A múlt héten Gáid Szaláh vezérkari főnök korrupcióval kapcsolatos vizsgálatot sürgetett a hatalmon lévők soraiban.

Április elején már több, politikai kapcsolatokkal rendelkező üzletember útlevelét vonták be az algériai hatóságok,

miután korrupció gyanúja miatt vizsgálatot indítottak ellenük. Egyiküket, a Buteflika hívének számító Ali Haddádot őrizetbe is vették.

Buteflika távozását a hadsereg vezetői kényszerítették ki április 2-án, hogy így tegyenek kísérletet a február közepén indult, demokratikus reformokat követelő tömeges megmozdulások lecsillapítására.

A társadalmi feszültségek azonban nem enyhültek, az utcákon tüntetők a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) algériai kormánypárt, katonatisztek, üzletemberek, szakszervezetek és az 1954-1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, „idejétmúlt és átláthatatlan” politikai apparátus teljes eltávolítását akarják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában