Folytatják

2019.04.26. 05:57

Kim Dzsong Un észak-koreai látogatásra hívta meg Putyint

A hírügynökség szerint Az észak-koreai vezető úgy fogalmazott, hogy a látogatást „egy alkalmas időpontra” kellene időzíteni jelentette pénteken a KCNA hírügynökség. E forrás szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „rögtön el is fogadta” a meghívást.

A vlagyivosztoki Russzkij-szigeten, a Távol-keleti Szövetségi Egyetemen lezajlott csütörtöki megbeszéléseken a hírügynökségi tudósítások szerint Kim Dzsong Un azt mondta: Washington rosszhiszemű magatartást tanúsított az észak-koreai vezető és Donald Trump elnök februári, második csúcstalálkozóján.

„Az Egyesült Államok egyoldalú és barátságtalan álláspontra helyezkedett a nemrég lezajlott második csúcstalálkozón, ennek eredményeként pedig a Koreai-félszigeten és a régióban jelenleg holtpontra jutott a helyzet, sőt, eljutott arra a veszélyes határra, ahonnan könnyen vissza lehet esni a kezdeti állapotra” – idézte Kim Dzsong Unt a KCNA. Az észak-koreai vezető kijelentette: a félsziget békéje és biztonsága teljes mértékben a jövőbeni amerikai magatartástól függ.

A hírügynökség szerint a csütörtöki találkozón nem született nagyobb áttörés, a két vezető megbeszélést folytatott arról, miként mélyíthetik el a stratégiai és taktikai együttműködést a Koreai-félsziget békéje és biztonsága érdekében.

Putyin még a tárgyalások megkezdése előtt jelezte: Oroszország támogatja Kimnek a Korea-közi viszony javításáért és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok normalizálásáért kifejtett erőfeszítéseit. Az orosz elnök a tárgyalások után partnere nélkül tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy szerinte megvalósítható a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése. „Észak-Koreának biztonsági garanciákra van szüksége, ez minden” – mondta Putyin.

Beszámolt arról is, hogy Kim, aki még mindig készen áll az észak-koreai nukleáris programról való tárgyalásra, arra kérte őt, álláspontjáról tájékoztassa az Egyesült Államokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában