két európai bírósági döntés alapján

2019.03.19. 15:25

Újra kellene vizsgálni minden devizahiteles tartozását az LMP szerint

Az LMP szerint az Európai Bíróság két döntése alapján újra kellene vizsgálni minden devizahiteles tartozását, és a kormánynak végre igazságot kellene tennie a devizahiteleknél történt visszaélések ügyében.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az Európai Bíróság március 14-én ismételten egy olyan döntést hozott, ami egyértelműen mutatja, hogy a magyar kormány hibásan, az európai uniós joggal ellentétesen kísérelte megoldani a devizahitel problémát.

Az ügyben született 2015-ös törvények a bankok érdekeit képviselték és egy nagyon szűk rétegnek biztosítottak lehetőséget „elfogadható módon kiszállni” a hitelproblémából – tette hozzá.

Csárdi Antal kijelentette: a mostani és a múlt év szeptemberi bírósági döntések alapján a magyar kormánynak és a törvényhozásnak feladata és kötelezettsége van ebben a kérdésben.

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul hozzon igazságos döntést az ügyben, és számoltassanak újra minden devizahitelt, amit „tisztességtelen módon kényszerítettek a hitelfelvevőkre a bankok”.

A kormány és a törvényhozás első feladata, hogy amíg nem születik az ügyben döntés, függesszék fel a „devizahiteles kilakoltatásokat” – mondta az ellenzéki politikus.

Csárdi Antal kérdésre válaszolva elmondta, a családvédelmi akcióterv parlamenti vitája után dönt arról a frakciójuk, hogyan szavaznak majd az ügyben. „Az alapcélokat én személyesen nagyon támogatom, de észre kell venni, hogy a családvédelmi akcióterv ezer sebből vérzik” – fogalmazott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában