Egészségügy

2019.03.23. 09:35

Szakember: a demográfiai fordulathoz a halálozási rátát is csökkenteni kell

A kedvezőtlen demográfiai folyamatok megállításához, de még csak érdemi mérsékléséhez sem elegendő pusztán a születések számának növelését célzó családpolitika, elengedhetetlen a halálozási ráta érdemi csökkentését szolgáló népegészségügyi program is – fejtette ki Ádány Róza, a Debreceni Egyetem népegészségügyi karának professzora egy lapinterjúban.

A szakember a szombati Magyar Nemzet hasábjain leszögezte:

csak olyan ország lehet gazdaságilag sikeres, amelynek egészségesek a polgárai, és megjegyezte, hogy az egészség az egyénnek éppúgy felelőssége, mint a kormányzatnak.

Ádány Róza szerint alapvető szemléletváltásra van szükség annak megértésére, hogy az egészség nem az egészségügyben keletkezik és nem is ott vész el. „A fejlett országok esetében az egészségügyi ellátás az egészséget mindössze tíz százalékban befolyásolja, mégpedig az úgynevezett elkerülhető halálozások számának csökkentésével. De magára az egészségi állapotra nem ezekkel, hanem az egészséget veszélyeztető kockázati tényezők elhárítására irányuló intézkedésekkel, illetve olyan lépésekkel tudunk hatni, amilyenek például a célzott szűrővizsgálatok” – hangsúlyozta.

1995 óta a korai halálozás alakulását egyértelműen csökkenő trend jellemzi, de ez nem elég erőteljes, és Magyarországon a keringési betegségek miatti halálozás kockázata még mindig három és félszerese az Európai Unió 15 tagállama átlagának, és annak is kétszeres a kockázata, hogy valaki daganatos betegségekben 65 éves kora előtt meghaljon

- ismertette.

A kormányok gondolkodásának homlokterében eddig döntően az egészségügyi ellátás, azon belül is a kórházi tevékenység javítása állt, amin szerinte sürgősen változtatni kell. A Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesülete a területen dolgozó mintegy negyven szakember bevonásával, a szaktárca felkérésére, már tavaly nyárra elkészítette és a minisztérium rendelkezésére bocsátotta egy új, 2018-2030-ra szóló nemzeti népegészségügyi program stratégiai tervezetét.

Ebből akkor válhat akcióprogram, ha a szükséges egyeztetéseket követően azt a kormány elfogadja, konkrét célokat és feladatokat nevesít, és a megvalósításukhoz forrást rendel. Az átgondolt, valós problémákra reflektáló és az egészségi állapotot folyamatosan monitorozó népegészségügyi program sokkal olcsóbb, nem beszélve a hatékonyságról, mintha szűrőbuszok futkároznak szerte az országban, de azoknak a sorsát már nem követi senki, akiknél valamilyen elváltozást találnak – fejtette ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában