Kárpát Jogi Network

2019.03.21. 14:41

Konferenciát rendeznek a kisebbségek jogainak érvényesüléséről

A rendezvényen megvitatják azt is, hogy a kisebbségi jogok egyéni vagy kollektív jogként érvényesülnek-e Európa keleti és nyugati felén.

A kisebbségi jogok elméleti és gyakorlati kérdéseiről rendez konferenciát a Kárpát Jogi Network március 22-én 10 óra kezdettel a Budapesti Ügyvédi Kamara Protokoll termében – áll a rendező szervezet közleményében.

Mint írják, a hat országból érkező magyar jogászok a kisebbségi jogokat garantáló jogszabályokkal szembeni tényleges joggyakorlat bemutatása mellett a nem hagyományos kisebbségek jogairól is tanácskoznak. Megvitatják azt is, hogy a kisebbségi jogok egyéni vagy kollektív jogként érvényesülnek-e Európa keleti és nyugati felén.

A konferencia meghívott előadói Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, Nyilas Mihály, a Vajdasági Magyar Jogász Egylet elnöke, tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, Gazsó Dániel, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet kutatási referense; a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karának óraadója, Kis Júlia, a kolozsvári Jogaink Egyesület képviselője, valamint Zuber Szilvia kisebbségvédő jogász (Szlovák Parlament) – tudatja a közlemény.

A konferencia részletes programja megtalálható a Kárpát Jogi Network honlapján. A rendezvény fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában