Új-zélandi terrortámadás

2019.03.16. 20:30

Együttműködik a TEK az elkövetővel kapcsolatos vizsgálatokban

Számos európai országban megfordulhatott az elmúlt években, köztük Magyarországon is.

A Terrorelhárítási Központ szombaton közölte az MTI-vel, együttműködik az előző napi új-zélandi terrorcselekmény elkövetőjével kapcsolatos vizsgálatokban az érintett országok partner szolgálataival Brenton Tarrant magyarországi utazási és tartózkodási körülményeinek teljes körű feltárása érdekében.

A 49 halálos áldozattal és csaknem ugyanennyi sebesülttel járó merényleteket két mecset ellen hajtotta végre a magát bevándorlásellenesnek és rasszistának nevező 28 éves ausztrál férfi, aki ellen már vádat is emeltek a christchurch-i körzeti bíróságon tömeggyilkosság miatt.

A merénylőről, aki átalakított félautomata fegyvert használt, kiderült, fegyverein olyan történelmi szerb vezetők neve is szerepel, akik az 500 éves ottomán uralom ellen harcoltak a Balkánon. Az AP amerikai hírügynökség riportja szerint az egyik fegyveren a törökök ellen harcoló Hunyadi János, az egyik táron a 15. században élt Szilágyi Mihály, Magyarország egykori kormányzója, Hunyadi Mátyás nagybátyja, erdélyi vajda neve is fel volt tüntetve.

A bolgár hatóságok pénteken közölték, hogy vizsgálatot indítottak Brenton Tarrant ügyében. A férfi tavaly novemberben turistaként járt Bulgáriában, de az eddigi információk szerint Romániában és Magyarországon is megfordult.

Szombaton Reccep Tayyip Erdogan török államfő is bejelentette, hogy az ottani hatóságok is vizsgálódnak az ügyben. A TRT török közszolgálati televízió szerint Tarrant 2016-ban kétszer is járt Törökországban.

Ugyancsak szombaton a horvát belügyminisztérium is közölte, hogy az elkövető Horvátországban is megfordult, 2016 év végén, 2017 elején.

A Hina horvát hírügynökség szerint Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is megfordult.

Hamar nyilvánosságra kerültek az elkövetőhöz köthető európai szálak

Néhány órával az új-zélandi, két mecset elleni terrortámadás után már részletesen ismertek voltak az elkövetőhöz kapcsolható közép- és kelet-európai szálak, ezért nem kizárt, hogy valaki gyorsan a hatóságok tudomására hozta ezeket az információkat – hívta fel Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 csatorna szombat esti műsorában.

Az eddigi adatok szerint a 28 éves ausztrál férfi tavaly Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is járt, három évvel ezelőtt pedig megfordult az egykori Jugoszlávia majdnem minden tagállamában – mondta.

Horváth József kifejtette: egy ilyen akció elkövetése után a titkosszolgálatok versenyt futnak az idővel, próbálják minél gyorsabban felderíteni, hogy magányos elkövetőről van-e szó vagy szélesebb kapcsolati hálóval rendelkezik-e a tettes, ami elkerülte a figyelmüket.

Hozzátette, hogy a szélsőjobboldali, neonáci szervezetek világszinten kapcsolati hálót építenek, amelyen keresztül kicserélik gondolataikat, erősítik egymást, akár fegyverhez is jutnak.

A szakértő szerint nem kizárt, hogy az elkövető „magányos őrült”, ahogy az sem zárható ki, hogy felhasználták a kereszténység és az iszlám közötti feszültség generálására.

Borítókép: illusztráció

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai Budapesten

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában