Az apostoli munkás

2019.02.23. 17:00

Szabó Ferenc jezsuita szerzetes kapta idén a Hit pajzsa díjat

Az elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegye adta át szombaton Budapesten. 

Budapest, 2019. február 23. Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, a Parma fidei - Hit pajzsa díj idei kitüntetettje a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott ünnepségen a Jezsuita Rend Párbeszéd Házának dísztermében 2019. február 23-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntőjében kiemelte: „Sokan gondoljuk, hogy változásra van szükség Európában, hogy az európai vezetők ne szégyelljék a kereszténységüket, hanem legyenek rá büszkék, ne rombolják a keresztény közösségeket, hanem segítsék megerősödni azokat.” Mert keresztény kultúra és közösségek nélkül az az Európa, amely az elmúlt évszázadokban, évezredben létezett, nem létezhet – jelentette ki, majd kitért arra:

„Sokan temették az egyházat az elmúlt évszázadokban, de az egyház eddig mindannyiukat eltemette.”

A 20. században két diktatúra is létezett, amely rendszert épített az istentelenségre. Mindkettőnek vége szakadt, ugyanakkor az egyház, amelyet üldöztek, túlélte a megpróbáltatásokat, „mert túlmutat rajtunk”.

Az egyház sokkal több, mint tagjainak közössége, ha csak annyi lenne, elbukott volna a történelem viharaiban

- mondta, majd arról is beszélt: Szabó Ferenc szellemi értelemben egész életében hordozta a hit pajzsát. „Nekünk is el kell döntenünk, hogy hova akarjuk tenni ezt a pajzsot a keresztény értékrend védelmében: a saját lakásunk küszöbére, a templomaink ajtajára vagy Európa külső határára. Mert ez az egész életmódunkat és a közösségünk jövőjét is befolyásolja” – jelentette ki az államtitkár.

„Mi azt képviseljük, hogy Európa kapujára és mindenhova, ahol keresztény ember van, ki kell tenni ezt a pajzsot, és meg kell védeni közösségeinket”

- fogalmazott Rétvári Bence.

Szabó Ferenc (b2) és Rétvári Bence az ünnepségen
Fotó: Kovács Tamás / MTI Fotó

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az alkalomra küldött levelében úgy fogalmazott: „a kommunista hatalom pontosan tudta, hogy a legnagyobb ellensége a kereszténység. Ezért záratta be az egyházi iskolákat, tiltotta be a szerzetesrendeket”, ezért félemlítette meg, börtönözte be, üldözte el vagy ölte meg papok, szerzetesek százait.

„De a terror és az erőszak a szívekben csak kitartást eredményezett” – írta a miniszter, aki szerint

a történelem mindig kihívások elé állította az egyes népeket, de az igazi tragédiák akkor következtek be, amikor az emberiség megkérdőjelezte az Istenbe vetett hitét, az Isten létét.

Az úgynevezett felvilágosodás időszakában az ember tévesen azt hitte, hogy a világ létrejötte és működése megmagyarázható racionális alapon, a teremtő létezése nélkül – jegyezte meg levelében a tárcavezető, hozzátéve: a következő évszázadokban ezek az ember- és istentelen eszmék tovább erősödtek, és kitermelték magukból a nácizmust és a kommunizmust, amelyek közösen több mint 100 millió ember könyörtelen elpusztításáért és további százmilliók életének megnyomorításáért felelnek.

Szabó Ferenc, miután átvette a Parma fidei – Hit pajzsa díjat Mádl Dalmától, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök özvegyétől (b)
Fotó: Kovács Tamás / MTI Fotó

A kommunizmus megnyomorította ugyan az emberiséget, de megtörnie nem sikerült, és mára eltűnőben van a Földről. A kommunista ideológia azért nem tudta elérni a célját, mert megakadályozta benne az emberek mély hite, „Isten és ember iránti szeretete, az egyház, a példamutató vértanúk és szentek” – írta Kásler Miklós.

Apostoli munkás és Kádár tolmácsa

Bolberitz Pál a díjazottat méltatva felidézte: Szabó Ferenc nehéz körülmények között nőtt fel, szülei földművesek voltak, de észrevették fiuk tehetségét, aki korán kitűnt irodalmi és a francia nyelv iránti érdeklődésével. Jezsuita szerzetesi hivatása már középiskolás korában kialakult benne, de pont akkor lépett be a rendbe, amikor azt feloszlatta a kommunista államhatalom.

Szabó Ferenc Rómában a vatikáni rádió magyar adásának szerkesztőjeként széles körű apostoli munkát végzett. Az egyházüldözés korában „tartotta a lelket a magyar hívekben a rádió hullámain keresztül”. A díjazott információkkal látta el a magyar híveket a II. vatikáni zsinatról. Kádár János vatikáni látogatása alkalmával ő volt a tolmácsa, és a „szokásos jezsuita ügyességgel töltötte be ezt a tisztségét” – fogalmazott.

Szabó Ferenc (b) és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a díjátadón
Fotó: Kovács Tamás / MTI Fotó

Hozzátette: a rendszerváltozás előtt Szabó Ferenc vezető szerepet töltött be a külföldön megjelenő magyar sajtóorgánumoknál, és „igyekezett tudatformáló szerepet betölteni a magyar értelmiségi körökben”.

A Parma fidei – Hit pajzsa díjat 2002-ben alapította Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író. Olyan papoknak, szerzeteseknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz. Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.

Borítókép: Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, a Parma fidei – Hit pajzsa díj idei kitüntetettje a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott ünnepségen a Jezsuita Rend Párbeszéd Házának dísztermében 2019. február 23-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában