elveszett hangulat

2018.11.28. 11:39

Karácsonyi vásárok a terrorfenyegetettség árnyékában

Németország több városában is szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek az adventi időszakra, sok esetben kerülve a karácsonyi vagy adventi vásár elnevezéseket.

Forrás: AFP PHOTO

Fotó: HERBERT-PFARRHOFER

Georg Spöttle az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában úgy fogalmazott: a nagyobb karácsonyi vásárok, különösen a berlini, nem is egy karácsonyi vásárra emlékeztet, hanem inkább egy katonai bázisra Afganisztánban. A biztonságpolitikai szakértő kiemelte: nem csak német kérdésről van szó, számos európai ország – például Belgium vagy Ausztria – is hasonló gondokkal küzd.

Georg Spöttle szerint súlyos biztonságpolitikai kockázatot jelent, hogy egyre több migráns érkezik Európába kontrollálatlanul, igazolványok nélkül.

Olyan gondokkal küzdünk, hogy beáramlanak emberek százezer számra, és nem tudjuk kik, milyen céllal – fogalmazott.

Hozzátette: akik nem is azzal a céllal jönnek, hogy terrrorcselekményt kövessenek el, azok is könnyen radikalizálódhatnak.

Egy 18 tonnás, óránként 80 kilométeres sebességgel érkező kamiont is képes lenne megállítani. Fotó: 888.hu

A berlini karácsonyi vásárról elmondta: három rendszeres védővonalat építettek ki, rengeteg rendőr van kint speciális fegyverzettel, valamint az összes speciális alakulatot is készenlétbe helyezték.

Ahogy a 888.hu is fogalmaz a témával kapcsolatos cikkében, a legkülső gyűrű teherautóblokk névre keresztelt akadályokból áll. Tervezői szerint egy nyolcvan kilométer/órás sebességgel haladó 18 tonnás kamiont is képes megállítani.

A második kört az úgynevezett Terrablock torlasz jelenti, amely gépfegyveres támadások ellen fejlesztettek ki, a homokzsákokkal töltött rekeszek ugyanis fedezékül is szolgálhatnak.

Legbelül pedig betonelemek, illetve arra rögzített kerítéselemek vannak, amelyek a kéretlen betolakodók kivédésére szolgálnak.

Betonelemek, amelyek a kéretlen betolakodók kivédésére szolgálnak. Fotó: 888.hu

Mint mondta: a német emberek el vannak keseredve, olyan mintha egy katonai bázisra mennének be, nincsen karácsonyi hangulat. A kormányt és Angela Merkelt tartják felelősnek, hiszen ő engedett be több mint kétmillió embert az országba.

Georg Spöttle szerint számos európai ország küzd hasonló gondokkal, sok helyen direkt kerülik a karácsonyi vásár elnevezést, nehogy ezzel felbőszítsék az ottani migránsokat. Igyekeznek elkerülni azt, hogy ezt a kereszténységhez, a valláshoz lehessen kötni, ami egy önfeladás igazából – mondta ezzel kapcsolatban.

A szakértő osztrák kollégáitól tudja, hogy a berlinihez hasonló készültség van a bécsi adventi vásárban is, ami félelemmel tölti el az embereket.

Georg Spöttle azt tanácsolja azoknak, akik félnek, hogy ne a legnagyobb tömegben látogassanak ki a vásárokra, hanem válasszanak inkább egy kora délutáni időpontot, ami jóval biztonságosabb.

A budapesti, Vörösmarty téri adventi vásáron is vannak beton biztonsági elemek és több a rendőr is, de a biztonságpolitikai szakértő biztos benne, hogy amíg a mostani kormány van, addig itthon nincs mitől félni, ezért is jön olyan sok turista Magyarországra.

Borítókép: Rendőrök járőröznek a bécsi adventi vásárban

Forrás: AFP/APA-Picturedesk/Herbert Pfarrhofer

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában