beteges hagyomány

2018.07.24. 14:04

A Balkánon csak az nem jut fegyverhez, aki nem akar

A délkelet-európai országokban, Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Macedóniában és Szerbiában átlagban 30 fegyver jut száz lakosra, ami 15 százalékkal van a világátlag felett – közölte a NIN című szerb hetilap legfrissebb számában a kézifegyverek elterjedését kutató belgrádi központ összesítésére hivatkozva.

A vizsgálat szerint egyes országokban a fegyverek 75 százaléka van az állampolgárok birtokában, a többivel a rendőrség és a katonaság rendelkezik. A régióban félmillió és 1,6 millió közé tehető azoknak a háztartásoknak a száma, amelyek rendelkeznek lőfegyverrel, legtöbb esetben fegyvertartási engedély nélkül. Ebben a tekintetben Szerbia és Montenegró vezet a térségben, ott száz lakosra átlagban 40 könnyűfegyver jut.

Csak Szerbiában illegálisan 1,5 millió, míg legálisan 1,1 millió lőfegyver van a polgárok birtokában

- tették hozzá.

Zoran Dragisic, a szerb parlament védelmi bizottságának tagja szerint több okból tartanak fegyvert az emberek.

„Egyrészt ennek van egy beteges hagyománya, másrészt ez mégiscsak a Balkán”

- mondta. Kifejtette, hogy a Balkánon mindig is nagy félelemben éltek az emberek, féltek az államtól, a szomszédoktól, vagy éppenséggel egy újabb háborútól. Ez utóbbitól való félelmet pedig nemcsak a média és a politikusok táplálják, hanem a titkosszolgálatok is, amelyeknek nem áll érdekükben a Balkán stabilitása – tette hozzá a szakértő, aki úgy vélte: a problémát csak a törvények szigorításával lehet megoldani, és súlyos börtönbüntetést kell kiszabni az engedély nélküli fegyvertartókra.

Mile Novakovic, a szerb bűnügyi rendőrség egykori vezetője szerint nem csak Szerbiát és Montenegrót kell kiemelni a régióban, mert sok fegyver van közkézen Koszovóban, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban is. Mint mondta: őt nem az állampolgároknál illegálisan lévő fegyverek aggasztják, hanem az illegális raktárakban vagy elásott rejtekhelyeken lévő fegyverek, amelyeket bűncselekményekhez, például az embercsempészethez használhatnak fel. Nem szabad elfelejteni, hogy

a délszláv háborúból számos fegyver maradt ezen a területen, emiatt virágzik a fegyverkereskedelem, mert nagy rá a kereslet és jó a kínálat

- fogalmazott Novakovic.

Szerbiában egy eredeti Kalasnyikov gépkarabély a feketepiacon 150-200 euróba kerül,

míg a Skandináv-félszigeten ugyanezért a fegyverért 2000-3000 eurót kell fizetni. Egy pisztoly ára 100 és 1000 euró között mozog, míg Nyugat-Európában 2000 eurót is elkérnek érte – írta a lap.

Borítókép: AFP / Sputnik / Stringer

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában