Hol a pénz?

2018.04.04. 19:10

Budai: Czeglédy Csaba finanszírozta az álfüggetlenek kampányát

Czeglédy Csaba pénzzel támogatta Kész Zoltán kampányát, az érdekeltségébe tartozó Human Operátor Zrt. által foglalkoztatott diákok pedig munkájukkal segítették a kampányt.

Kész Zoltánnak, Veszprém független országgyűlési képviselőjének válaszolnia kell arra, hogy hol van az a pénz, amelyet Czeglédy Csaba, szocialista politikustól kapott a 2014-es választási kampányának finanszírozására – jelentette ki Budai Gyula országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP) szerdán, Veszprémben.

A kormánypárti politikus azt mondta,

egyre nyilvánvalóbb, hogy az április 8-ai országgyűlési választásokon függetlenként induló Czeglédy Csaba és „bűnszervezete” támogatja baloldali és „álfüggetlen” jelöltek kampányát, köztük Kész Zoltánét is, akinek 50 millió forintot adott erre a célra.

Az a kérdés, hogy hol van ez a pénz, mire használta fel ezt az összeget az április 8-ai országgyűlési választáson független jelöltként induló Kész Zoltán -hangsúlyozta.

Felmerül a kérdés, hogy Kész Zoltán egyeztetett-e Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével valamint az MSZP vezetésével kampánya finanszírozásával kapcsolatban – fűzte hozzá. Hozzátette: két egymástól független tanú állítása szerint, Czeglédy Csaba pénzzel támogatta Kész Zoltán kampányát, az érdekeltségébe tartozó Human Operátor Zrt. által foglalkoztatott diákok pedig munkájukkal segítették a kampányt. Czeglédy Csaba ellen jelenleg is folyik büntetőeljárás mindeközben újabb bűncselekmények gyanúja merül fel – hangsúlyozta.

Budai Gyula a Kész Zoltán irodája előtt adott nyilatkozatot követően azt mondta a sajtó képviselőinek, arra vár, hogy képviselőtársa maga adja meg a választ az általa feltett kérdésekre. Kész Zoltán meg is jelent az irodája előtt, majd anélkül, hogy a kapun kilépett volna, kisebb szóváltásba keveredett Budai Gyulával az 50 milliós kampányfinanszírozás kérdésében.

Végül Kész Zoltán közleményt nyújtott át a kerítésen a sajtó képviselőinek, amelyben „a Fidesz-propaganda hazugságainak” nevezte az ellene felhozott vádakat. A közleményben kitér arra is, hogy nem kapott pénzt kampányfinaszírozásra Czeglédy Csabától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában