A hit bajnoka, a haza hőse

2017.12.10. 21:02

Hálaadó adventi szentmisével zárult a Szent László-év

A budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek által főcelebrált vasárnapi szentmisén részt vett Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a Szent László-év tanácsadó testületének elnöke és Lomnici Zoltán, a tanácsadó testület tagja, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke – tájékoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága az MTI-t.

A záró szentmisét megelőző naptól a bazilika előterében a „Szent László király, a hit bajnoka, a haza hőse” című vándorkiállítást tekinthették meg az érdeklődők.

A Szent László-évet 2016 végén hirdette meg a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.

Az év során számtalan megemlékezést, ünnepséget, tudományos konferenciát, fiataloknak szóló vetélkedőt rendeztek Magyarországon és a határon túl, amelyek célja a magyar nemzet egységességének és öntudatának erősítése, valamint a közép-európai régió összefogásának kifejezése volt – írták a közleményben.

Az emlékév keretében indított, Szent László életét és szellemi örökségét bemutató két vándorkiállítást csaknem százhúsz helyszínen mutatták be a Kárpát-medencében és a diaszpórában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában