nem menekülhettek meg

2017.12.01. 07:26

Két cserbenhagyó gázoló került rendőrkézre péntek reggel

Az egyik Budapesten ütött el egy idős nőt a zebrán, a másik pedig Sárváron gázolt el két öreg embert.

A budapesti autós a gyanú szerint Kőbányán, a zebrán elgázolt egy idős nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott. A 70 éves áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe – közölte honlapján pénteken reggel a rendőrség.

A baleset szerda este fél nyolc körül történt a Maglódi út és a Kocka utca kereszteződésében.

A budapesti férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt indult eljárás.

A sárvári cserbenhagyásban két ember sérült meg, őket is a gyalogátkelőn ütötte el a vétkes sofőr.

A két gyalogos életveszélyesen megsérült, de a sofőr nem segített nekik, hanem megállás nélkül továbbhajtott – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

A Vas megyei rendőrök Zalaegerszegen fogták el az 50 éves, magyar-szlovén kettős állampolgárságú férfit, majd őrizetbe vették. Közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsították meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában