Iszlám Állam

2017.09.11. 07:32

A dzsihádisták ezernégyszáz családtagja van iraki fogságban

Az iraki hatóságok fogva tartanak ezernégyszáz külföldi nőt és gyereket, akikről azt feltételezik, hogy a dzsihádisták, a terrorista Iszlám Állam fegyvereseinek családtagjai – közölték vasárnap biztonsági és segélyszervezeti források.

A legtöbb külföldi nő és gyerek török, de sokan a volt Szovjetunió egyes köztársaságaiból érkeztek: Tádzsikisztánból, Azerbajdzsánból, Oroszországból. Vannak közöttük más ázsiai országból származók is, illetve nagyon kevés francia és német állampolgár – mondták katonai és hírszerző tisztségviselők.

Egy Moszultól délre lévő táborban őrzik őket, legtöbbjük augusztus 30-a óta került a táborba, amikor az iraki erők teljesen kiűzték az Iszlám Államot Moszulból. A táborban lévők a legnagyobb olyan külföldi csoport, amelynek köze van a dzsihádistákhoz.

Egy Ninive tartományi katonai parancsnok azt mondta: egyelőre nem tudják, hogy mi lesz a sorsuk, erről a kormány dönt. Amikor a foglyokat kihallgatták, kiderült, hogy szinte mindegyiküket megtévesztette az Iszlám Állam „ördögi” propagandája. A legtöbben közülük a hadsereggel szövetséges kurd erőknek adták meg magukat, Tel Áfár város mellett. A kurdok a nőket és a gyerekeket átadták a hatóságoknak, de a velük együtt elfogott a férfiakat nem. Őket a kurdok tartják fogságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában