Jövő

2017.09.20. 21:51

Áder János: a vízválság előbb sújthat bennünket, mint az elhatalmasodó klímaváltozás

A köztársasági elnök szerdán az ENSZ-közgyűlésen beszélt a veszélyekről.

A vízválság előbb sújthat bennünket, mint az elhatalmasodó klímaváltozás – hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök szerdán New Yorkban azon az ENSZ-ben rendezett konferencián, amelyet Magyarország és Dánia közösen szervezett egy „vízbiztos” világhoz szükséges befektetések finanszírozásáról.

Áder János a Világbank adatait idézve leszögezte: jelenleg a világban több mint 2 milliárd ember nem jut egészséges ivóvízhez, és 4 milliárd azoknak a száma, akiknek szennyvize nincs megfelelő módon kezelve.

„Azt is tudjuk, hogy az ENSZ által meghatározott 17 fenntartható fejlődési cél közül legalább 15 nem valósítható meg megfelelő vízgazdálkodás nélkül” – fogalmazott az államfő. A fenntartható urbanizáció is csupán vágyálom marad és a szegénység sem küzdhető le helyes vízgazdálkodás nélkül – tette hozzá.

Előadásában Áder János kitért Perura, utalva arra, hogy ebben az országban az idén márciusban – hosszú aszály után – annyi eső esett, hogy 150 ezer otthon vált lakhatatlanná, s a természeti katasztrófa olyan óriási károkat okozott, hogy a perui GDP 3 százalékának megfelelő összeget kellett a helyreállításra fordítani.

Afrikában ugyanakkor éppen az a baj, hogy túl kevés az eső – hangsúlyozta az államfő. Dél-Szudán, Etiópia, Nigéria példáját említve kifejtette, hogy a vízhiány katasztrófához vezetett: milliók éheznek, pusztulnak az állatok és pusztul a termés. Ázsiában Banglades küszködik túl sok vízzel.

Az államfő felvételeket mutatott az öt évvel ezelőtt New York-ban tomboló Sandy hurrikán, és a Houstonban pusztító Harvey hurrikánról is. Felhívta a figyelmet: mindkét esetben megelőzhető lett volna a mérhetetlen kár és veszteség.

Beszédében az államfő feltette a kérdést, hogy mit kell tenni az ésszerű vízgazdálkodás érdekében és miképp kellene finanszírozni azt. Kiemelte az öntözés, a szanitáció, valamint a vízhálózat korszerűsítésének és az árvízi védekezésnek a fontosságát.

Áder János magyar példát hozott a jó árvízi védekezésre: a tizenkét tiszai árvízi szükségtározót, s három másik magyar ötletet is mutatott: arzénmentesítő készüléket, napelemes vízszivattyút és konténeres szennyvíztisztítót.

Az államfő Ferenc pápa szavait idézve zárta beszédét: Isten mindig megbocsát, az ember néha megbocsát, a természet azonban soha nem bocsát meg.

Borítókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában