Olvasó

2006.11.21. 03:28

Kóros kórházak

Az 1800-as évek végére kiépült a népesség számának megfelelő köz-egészségügyi ellátás. A legszegényebbek betegellátása is megoldódott. Néha nyomorul ...

Kovalcsik Katalin

Az 1800-as évek végére kiépült a népesség számának megfelelő köz-egészségügyi ellátás. A legszegényebbek betegellátása is megoldódott. Néha nyomorult körülmények között, de rendezett volt. Egy tehetősebb falu akkor öregek otthonát is fenntartott, és a körorvos ellátta az egészségügyi problémáikat. Létrejött egy európai hírű idegsebészet a budapesti Amerikai úton, amelyet most a szakértői kormány felszámolni igyekszik. A miniszter úgy vélekedik, sok például

a sebészeti ágy.

Személyes véleményem: Feküdjön be a miniszter, a Kékgolyó utcai Onkológiai Intézetbe, és a négy ágyra tervezett, de hattal megterhelt kórteremben szagolja a szerencsétlenek kipárolgását. Hol él ez az ember, aki politikusnak avanzsált? Egyik barátom azért maradt életben - gyomorvérzését elszenvedve -, mert

a közeli zirci kórházába szállították, és nem Veszprémbe, ami a miniszter által kijelölt 60 kilométeres körzetben lett volna, no, de ez csak 22-re esett. Mondjuk Mórról Székesfehérvárra eljutni, egy sürgősségi esetben, mit jelent a halálúton? A kormány minőségi javítást ígér. Vicces, hogy most a több mint százéves rendszert kívánnák felszámolni, amely eddig működött. Főképpen akkor, amikor léteztek a magánbiztosító pénztárak. Ezeket államosították, hogy a biztosítási bevételek is adókként kezelhetők legyenek. Nem kellene a feladatának ellátására képtelen Országos Egészségbiztosító Pénztárt felszámolni? A farok csóválja a kutyát, és az ellehetetlenített kórházakat hibáztatja egy semmire való hivatal és a vele társult minisztérium.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!