Olimpia

2012.07.28. 19:00

Olimpia: mi történt szombaton? (folyamatosan frissítve)

Megszerezte első érmét a magyar küldöttség a londoni olimpián: az első hivatalos versenynapon, szombaton Csernoviczki Éva bronzérmet nyert a női cselgáncsozók 48 kg-os kategóriájában.

MTI

Cseh és Verrasztó is kiesett 400 m vegyesen

Cseh László és Verrasztó Dávid is kiesett 400 méter vegyesen a londoni olimpia úszóversenyeinek szombati nyitányán: előbbi kilencedik lett, azaz éppen lemaradt az esti döntőről, míg utóbbi a 22. helyen végzett.

A négy éve ezüstérmes Cseh a negyedik futamban állt a rajtkőre, s közvetlenül nagy riválisa, az amerikai Michael Phelps mellett tempózott. Pillangón az olimpiák történetének legeredményesebb sportolója egy testhossznyira elhúzott Csehtől, aki háton ledolgozta hátrányát, s onnantól - önmagukhoz képest - kényelmes tempóban fej fej mellett haladtak a célig, s végül Phelps hét századdal bizonyult gyorsabbnak.

Az utolsó, ötödik futam előtt 4:13.40 perces idejével a negyedik helyen állt Cseh, de Ryan Lochte nyolcasában öten is gyorsabbnak bizonyultak nála, így megbosszulta magát, hogy rosszabb benyúlásával kikapott Phelpstől, s kilencedik helyen zárt.

"Nagy csalódás ez nekem" - mondta az Európa-rekordot 4:06.16-tal tartó Cseh László. "Úgy éreztem, hogy jól megyek Phelpsszel együtt, és még maradt is bennem tartalék. Azt hittem ennyi elég lesz, nem gondoltam volna, hogy ilyen lassan úszunk."

Phelps az utolsó helyen, nyolcadikként jutott be a döntőbe.

Verrasztó messze elmaradva legjobbjától, 4:18.31 perccel csapott a célba.

"Sajnos ma semmi nem jött össze. Van ilyen, de hát olimpián még sosem úsztam. Remélem, 200-on jobban megy majd" - összegzett Verrasztó.

A számban 37-n rajtoltak.

Szilágyi Liliána 34. 100 m pillangón

Szilágyi Liliána a 43 fős mezőnyben 34. helyen zárt 100 m pillangón a londoni játékok úszóversenyeinek szombati nyitónapján.

Az egész magyar olimpiai csapat legfiatalabb tagja, a 15 éves tehetség a harmadik előfutamban 1:00.38 perces idővel a hatodik helyen csapott célba.

"Olyan gyors volt az egész, nem tudom, miért úsztam önmagamhoz képest rosszul, pedig jól éreztem magam a futamom előtt. Most teljesen el vagyok keseredve, hogy ennyire nem sikerült" - mondta a háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső unokája.

Kínáé az első aranyérem

A kínai Ji Sze-ling (Yi Siling) nyerte a női légpuskások versenyét a londoni olimpia szombati nyitónapján, ezzel övé az első aranyérem.

A 23 éves világbajnok a lengyel Sylwia Bogackát, valamint honfitársát, Jü Tant (Yu Dant) megelőzve diadalmaskodott.

A címvédő cseh Katerina Emmons ezúttal negyedik lett.

Eredmény - női légpuska:

olimpiai bajnok: Ji Sze-ling (Yi Siling, Kína) 502,9 kör (399)

2. Sylwia Bogacka (Lengyelország) 502,2 (399)

3. Jü Tan (Yu Dan, Kína) 501,5 (398)

Tóth Krisztina meccslabdáról kapott ki

Tóth Krisztina 3-0-s vezetésről, meccslabdát rontva kiesett a második fordulóban, azaz a legjobb 48 között a londoni olimpia női asztalitenisz-tornáján.

Eredmények - női egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért):

Csen Szu-ju (tajvani) - Tóth Krisztina 4-3 (-10, -7, -7, 13, 5, 5, 11)

korábban - női egyes, 1. forduló (a 48 közé jutásért):

Tóth Krisztina-Fabiola Ramos (venezuelai) 4-3 (9, -9, -9, -12, 5, 9, 10)

férfi egyes, 1. forduló (a 48 közé jutásért):

Zwickl Dániel-Allan Bentsen (dán) 4-1 (9, 7, 10, -4, 8)

William Henzell (ausztrál)-Pattantyús Ádám 4-1 (10, 8, 9, -6, 9)

A világranglistán jelenleg 84. helyezett Tóth, aki a délelőtti első fordulóban igencsak megszenvedett a venezuelai Fabiola Ramosszal (268.), remekül kezdte esti meccsét az ExCeL központban, türelmesen játszva jutott szettelőnyhöz a tajvani Csen Szu-juval (Chen Szu-yu/57.) szemben. A második felvonásban is a hétszeres Európa-bajnok, ötödik olimpiáján szereplő magyar játékos irányított, s hamar megduplázta játszmái számát a hozzá képest feleannyi idős, jövő héten 19. születésnapját ünneplő ázsiaival szemben.

A folytatás sem hozott változást, a balkezes magyar higgadtan gyűjtögette pontjait, 3-0 után azonban a negyedik szett szoros csatában a tajvanié lett úgy, hogy Tóthnak meccslabdája volt. Csen ettől erőre kapott, felgyorsította a játékot, s a következő két játszmát villámgyorsan begyűjtve kiegyenlített. A döntő szett óriási csatát hozott, a végén mindkét játékos meccslabdához j

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!