Olimpia

2008.08.15. 09:59

A gyerekekkel is csaltak a nyitógálán?

<strong>Peking</strong> - Az olimpiai nyitógálán a Kínában élő 56 etnikumot képviselő gyermek mindegyike az ország többségét alkotó han közösségből származott - írta a Wall Street Journal kínai kiadása egy kínai illetékesre hivatkozva.

feol.hu

A gyermekek felvonulásának elvileg a Kínát alkotó etnikumot mozaikját kellett volna bemutatnia, ezért is öltöztették be őket a különböző közösségek népviseletébe. A Galaxy tánccsoport igazgatóhelyettese, Jüan Csi-feng azonban bevallotta a lapnak, hogy valamennyi felvonultatott gyerek han nemzetiségű, aki véleménye szerint "nagyon aranyos volt és természetesen viselkedett".

Kína lakosságát 90 százalékban a hanok alkotják. Szokás az országban a han gyermekeket más etnikumok népviseletébe öltöztetni.

Ez az ügy - amely olyan pillanatban kerül a nyilvánosságra, amikor a pekingi kormánynak konfliktusa van az olyan kisebbségekkel, mint a tibetiek és az ujgurok - már a harmadik ellentmondásos eset a nyitógálával kapcsolatban. A szervezők előbb beismerték, hogy a televíziós programban voltak trükkfelvételek a tűzijátékok során, majd az előadás zenei rendezője ismerte be, hogy a gálán éneklő kislány play back-ről énekelt, mivel az eredeti hang tulajdonosát nem találták eléggé képernyőképesnek.

Forrás: www.origo.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!