Elfogyott a csapat

2022.11.07. 15:46

Tíz piros lapot osztott ki egyetlen meccsen a bíró az argentin kupadöntőn

A Buenos Aires-i Racing Club együttese nyerte a labdarúgó argentin szuperkupát (Bajnokok Trófeája), miután a vasárnapi döntőben hosszabbítást követően 2-1-re legyőzte a Boca Juniors együttesét, de az összecsapás leginkább arról marad majd emlékezetes, hogy a játékvezető 10 piros lapot osztott ki a 120 perc alatt.

A Racing Club játékosai ünnepelnek a győzelem után

Forrás: Telam/AFP

Fotó: Ramiro Gomez

A november 20-án kezdődő katari világbajnokság játékvezetői keretében is szereplő Facundo Tello a 95. percben mindkét csapatból kiállított egy-egy játékost, de az igazi "lapzuhatag" csak a hosszabbítás utolsó perceiben következett be.

Az addig már ismét emberelőnyben lévő Racing Club középpályása, Carlos Alcaraz ugyanis a 118. percben szerzett fejesgóllal juttatta előnyhöz együttesét, majd az ellenfél szurkolói előtt kezdte ünnepelni a találatot, felbosszantva ezzel a rivális csapat futballistáit. 

A Boca játékosai nekiestek Alcaraznak, a fülénél fogva rángatták és a labdát is hozzávágták, a kakaskodásnak pedig a játékvezető vetett véget egyszerre hat piros lappal: Tello kiállította a győztes gól szerzőjét, valamint rajta kívül öt játékost a Boca Juniorsból.

A mérkőzésnek aztán úgy lett vége, hogy a Boca nem tudta lejátszani a hátralévő időt, ehhez ugyanis nem maradt elegendő játékosa a pályán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában