kedden 20:45-kor meccs!

2021.10.11. 18:54

Nehéz meccsre számítanak a magyarok elleni vb-selejtezőre készülő angolok

A szövetségi kapitány szerint „rendkívül erős kerettel” készülnek a meccsre.

„Néhány változtatás biztosan lesz a szombati, Andorra elleni összecsapáshoz képest” – jelentette ki Gareth Southgate, aki ezt leszámítva az online sajtótájékoztatón gyakorlatilag egy szót sem ejtett a magyarok elleni összecsapásról.

Az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elárulta,

minden játékosa bevethető, a keret rendkívül erős, számára pedig sokszor komoly fejfájást jelent, kiknek szavazzon bizalmat.

Hozzátette, akik szombaton az Andorra otthonában aratott győzelem alkalmával pályára léptek, tisztában voltak azzal, hogy fontos mérkőzésről van szó, és elégedett volt a hozzáállással.

A brit újságírók elsősorban személyi kérdéseket szegeztek neki, ilyen volt például Jack Grealish szerepe, aki az Európa-bajnokságon inkább csak csereként jutott szóhoz, de az új szezonban már alapember az együttesben. Vele kapcsolatban a kapitány azt mondta, hogy az előző idény végén tért csak vissza egy súlyosabb sérülésből, így a nyáron nem lehetett annyira terhelni, azonban a mostani szezonban folyamatosan jó teljesítményt nyújt, megszokta a válogatott hangulatát és az ott zajló munkát.

Az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában az angol kapitány úgy fogalmazott,

nehéz mérkőzésre számít a magyarok ellen, továbbra is jó csapatnak tartja a keddi riválist, ugyanakkor tudja, hogy most egy nehéz időszakon megy keresztül a gárda, Marco Rossi munkáját pedig sérülések és eltiltás is nehezíti.

Southgate megjegyezte, hasonló meccsre számít, mint a budapesti, amikor is csapata csak nehezen tudta feltörni a magyarok védelmét, így nem gondolja, hogy a Wembleyben akár már az első félidőben sikerül eldönteni a három pont sorsát.

A játékosok közül Mason Mount, a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea támadója vett részt a sajtótájékoztatón, ahol elmondta, a Puskás Arénában nagyszerű hangulatú összecsapást játszottak, és azért is tudtak diadalmaskodni, mert annak ellenére nyugodtak és magabiztosak maradtak, hogy sokáig nem sikerült helyezeket kialakítani.

Újságírói kérdésre Mount beszélt arról is, hogy felkerült az Aranylabda-jelöltek 30 fős listájára. Mint elmondta, különleges érzés a világ legjobbjaival egy listán szerepelni, egész karrierje során ezért dolgozott, a sok munka pedig kifizetődött. Hozzátette, a legfontosabb, hogy folyamatosan jó formában futballozzon, és törekedjen a fejlődésre.

Gareth Southgate szövetségi kapitány hétfő délelőtt a Tottenham Hotspur edzőközpontjában, a Wembley Stadiontól mintegy húsz kilométerre vezényelt edzést a keretnek.

A tréning eleje a sajtó képviselői számára is nyilvános volt, de ez idő alatt nagyjából csak arról lehetett meggyőződni, hogy Jordan Pickford, az angolok kapusa bombaformában van, ugyanis az Everton hálóőre elképesztő bravúrokat mutatott be a gyakorlás elején. A mezőnyjátékosokat Harry Kane vezette ki hazai környezetben, míg utolsóként Grealish, a Manchester City sztárja csatlakozott társaihoz, akik cicázással, gimnasztikával és fogócskázással oldott hangulatban mozogtak a média képviselői előtt.

A keddi világbajnoki selejtező 20.45 órakor kezdődik a Wembley Stadionban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!