Ország-világ

2021.08.05. 20:49

Lionel Messi nem marad az FC Barcelonánál

Spanyol médiaértesülések szerint új megállapodását öt szezonra tervezték, és eddigi fizetésének csupán a felét kapta volna.

A hatszoros aranylabdás argentin Lionel Messi nem marad az FC Barcelona labdarúgója – számolt be róla a katalán klub honlapja csütörtökön.

A támadó 2000 óta játszott a barcelonai együttesben, 2004 óta volt a felnőtt keret tagja, de június végén lejárt a szerződése.

A közlemény szerint a klubnak és a játékosnak is egyértelmű szándéka volt a közös folytatás, meg is egyeztek, hogy csütörtökön (ma) aláírják az új szerződést, ám ez „pénzügyi és strukturális akadályok”, vagyis a spanyol labdarúgóliga szabályzata miatt végül nem történhetett meg.

Spanyol médiaértesülések szerint új megállapodását öt szezonra tervezték, és eddigi fizetésének csupán a felét kapta volna.

Mindkét fél mélységesen sajnálja a történteket, az FC Barcelona pedig teljes szívvel háláját fejezi ki Messinek, aki hozzájárult a csapat felemelkedéséhez – zárul a bejelentés.

A 34 éves csatár 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett a katalánok színeiben. A Bajnokok Ligáját négyszer, a klubvilágbajnokságot és az európai Szuperkupát három-három alkalommal, a bajnokságot tízszer, a Király Kupát és a spanyol Szuperkupát egyaránt hétszer nyerte meg.

Számtalan egyéni díja közül – a hat Aranylabdán kívül – kiemelkedik a hat európai Aranycipő és a nyolc spanyol gólkirályi cím.

Messi már tavaly, egy évig még élő szerződése ellenére is távozni akart Barcelonából, amely akkor – a 2007/08-as évad után először – trófea nélkül zárt egy szezont. Augusztus végén hivatalos dokumentumot juttatott el az egyesülethez a szerződésében lévő, ingyenes távozást biztosító záradékra hivatkozva.

A klub aztán a koronavírus-járvány okozta csúszásba kapaszkodott, sikeresen. Messinek ugyanis júniusban kellett volna jeleznie szándékát, abból kiindulva, hogy a spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget. A világjárvány miatt azonban tavaly ezek kitolódtak júliusra, illetve augusztusra.

A klub szerint így Messi a határidőn túl jelzett, hiszen konkrét hónapot írtak a szerződésbe, nem pedig szezon utáni időszakot, így az ingyenes távozás helyett ragaszkodtak a 700 millió eurós kivásárlási árhoz, amelyet senki nem fizetett ki.

Messi lehetséges kérői között a nemzetközi sajtó már akkor beszámolt a Paris Saint-Germainről, az argentin La Nación című lap pedig azt is tudni vélte már, hogy Messi a Manchester Cityben folytatja. A két klub neve az elmúlt hetekben – amióta Messi szerződés nélküli játékosként vakációzott a családjával – is gyakran visszatért a támadóval kapcsolatban, mint lehetséges következő állomáshelyek.

A manchesteriek szakmai munkáját az a Josep Guardiola irányítja, akivel Messi Barcelonában 2008 és 2012 között rendkívül sikeres volt, míg a párizsiak vezetőedzője argentin honfitársa, Mauricio Pochettino.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában