fair play

2019.11.26. 07:15

Egyre fontosabbá válik a sportszerűség

A Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB) folyamatosan veszi fel a kapcsolatot a nemzetközi sportági szövetségekkel, így egyre szélesebb körben jelenik meg a fair play – mondta Kamuti Jenő, az NFPB elnöke annak apropóján, hogy szombaton a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) monacói gáláján díjátadó volt.

A szeptember végi, október eleji atlétikai világbajnokságon jelen volt Dohában a fair play bizottság – a testületet Sunil Sabharwal főtitkár képviselte -, így közvetlenül tudta gyűjteni a sportszerű cselekedeteket. A fair play-díjat végül a bissau-guineai Braima Suncar Dabo kapta, mert a férfi 5000 méteres verseny előfutamában végig támogatva, szinte vonszolta magával az arubai Jonathan Busbyt, aki láthatólag teljesen elkészült erejével, de a hathatós segítséggel teljesíteni tudta a távot.

„A jelöltek közül az atlétikai szövetséggel közösen választottuk ki a legérdemesebbet. A díj átadására engem kért fel Sebastian Coe elnök, nagy élmény volt, hogy ott lehettem az ünnepségen”

- mondta Kamuti, hozzátéve, hogy mostanra a fair play már a hivatalos kategóriák között szerepel az atlétikai gálákon.

Emlékeztetett rá, hogy ebben a sportágban a 2003-as párizsi vb óta van lehetőségük sportszerű cselekedet, pályafutás elismerésére, az első díjazott Jonathan Edwards brit hármasugró volt.

Kamuti Jenő örömmel számolt be arról, hogy míg korábban a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és az UNESCO-val volt szoros az NFPB kapcsolata,

az utóbbi időben egyre több sportágban került előtérbe a sportszerűség.

Példaként említette az atlétika mellett a vívást, a kajak-kenut, a cselgáncsot, a kerékpárt, illetve hozzátette, hogy a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetséggel is élénk az együttműködés.

„Az egész világon fontossá vált, úgy érzem, a fair play megjelenése a sportban. Az ép testben ép lélekből utóbbi is lényeges lett, és ezt képviseljük mi”

- hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában