Budapesti tenisztorna

2019.04.26. 13:50

Meglepetésre Coric is búcsúzott a pesti tornától

A második helyen kiemelt Borna Coric meglepetésre kiesett a negyeddöntőben az 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán.

A világranglistán 15. horvát pénteken a selejtezőből érkezett Filip Krajinoviccsal találkozott, akit eddigi egyetlen meccsükön, az idei Australian Openen négy szettben megvert. A világranglistán 105. szerb alaposan rácáfolt a várakozásokra, és kiváló játékkal hozta a nyitószettet. A folytatásban egy-egy bréket követően Coric 5:4-nél három játszmalabdát is elpuskázott, majd elvesztette az adogatását, Krajinovic pedig magabiztosan kiszerválta a mérkőzést, amely 1 óra 57 percig tartott.

„Melbourne-ben Borna nyert megérdemelten, ma pedig én, ettől még jó barátok maradunk” – mondta mosolyogva Krajinovic. „Tavaly sokat kihagytam sérülések miatt, vissza is estem a ranglistán, de idén megint jó formában vagyok, úgyhogy újra megcélzom a top 30-at” – tette hozzá.

Mivel a korábbi US Open-bajnok Marin Cilic már csütörtökön kiesett, a Hungarian Open első két kiemeltje számára már befejeződött a viadal.

A folytatásban a negyeddöntő második meccsén a szabadkártyás Balázs Attila (246.) következik a francia Pierre-Hugues Herbert (49.) ellen.

Eredmény:

negyeddöntő:

Krajinovic (szerb)-Coric (horvát, 2.) 6:4, 7:5

később:

Balázs-Herbert (francia)

Cuevas (uruguayi)-Berrettini (olasz)

Baszilasvili (georgiai, 4.)-Györe (szerb, 5.)

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában