BL-negyeddöntő

2019.04.16. 12:20

Lehet, hogy kevés lesz a Tottenhamnek az egygólos előny

A Tottenham Hotspur az egygólos előny ellenére sem számít esélyesebbnek a Manchester City elleni párharcban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágója előtt.

Pedig a Tottenham vendégként a legutóbbi nyolc BL-meccsén csak egyszer szenvedett vereséget, és ráadásként legutóbbi három tétmérkőzését kapott gól nélkül nyerte meg. Viszont több meghatározó játékosa is sérült – köztük az elsőszámú gólfelelős Harry Kane -, és további húzóemberek szerepeltetése kérdéses, ugyancsak sérülés miatt. A londoniaknak így kellene felvenniük a versenyt azzal a manchesteri gárdával, amely

26 találattal az idei BL-szezon leggólerősebb együttese.

A City hazai mutatója ugyancsak félelmetes, 23 győzelem mellett kétszer kapott ki.

Legutóbbi 11 összecsapását megnyerte, gólkülönbsége 48-3, nyolc találkozón érintetlen maradt a kapuja.

Josep Guardiola támadói közül Sergio Agüero legutóbbi öt mérkőzésén négy gólt szerzett, az elmúlt 16 találkozón 15-öt. Raheem Sterling a Crystal Palace elleni vasárnapi bajnoki összecsapáson kétszer volt eredményes, az elmúlt hét találkozón hatszor.

Porto – Liverpool

A másik szerdai párharc visszavágóján egy nagyszerű formában lévő Liverpool lép pályára Portóban, a Premier League listavezetője legutóbbi hét tétmérkőzését megnyerte, 18-6-os gólkülönbség mellett. Jürgen Klopp együttese túljutott azon a hullámvölgyön, amely január végétől jellemezte – hét mérkőzésen öt döntetlen -, a Bayernt idegenbeli győzelemmel búcsúztatta a BL-nyolcaddöntőben, a bajnokságban rangadón kerekedett a Tottenham Hotspur, illetve vasárnap a Chelsea fölé.

A Portónak a kétgólos hátrány miatt támadnia kell a visszavágón, így a veszélyesen kontrázó angolok számára kellő terület adódhat a helyzetekhez. A liverpooliak eredményességét meghatározó támadók közül Sadio Mané továbbra is gólerős, míg Mohamed Szalah a legutóbbi két bajnokin ismét betalált, így a portóiaknak elsősorban az ő semlegesítésüket kell megoldani. A legutóbbi öt bajnokiján győztes Porto háromszor gólt sem kapott, de a Portimonense, a Boavista és a Maritimo azért messze nem a Liverpool szintje.

A manchesteri mérkőzést a török Cuneyt Cakir, míg a portói összecsapást a holland Danny Makkelie vezeti, mindkét találkozó 21 órakor kezdődik.

Forrás: MTI

Borítókép: Pochettino és Guardiola üdvözli egymást a negyeddöntős párharc első mérkőzésén

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában