jeges pokol

2018.06.03. 09:50

A kihívások kihívásával néz szembe ez a komáromi férfi

Szőnyi Ferenc, az összetett ultratriatlon-világbajnok komáromi sportember szombaton indult útnak Indiába, a 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyre, amely június 16-án rajtol és csupán négyen jelentkeztek rá.

Forrás: kemma

Szőnyi Ferenc tavaly 113 és fél óra alatt egyedüliként teljesítette a Himalája hágóin megrendezett 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyt, és most újra nekivág – olvasható a kemma.hu oldalon.

Szombaton indulunk Indiába, ahol Dardzsiling település lesz az első célpontunk, itt található a híres nyelvtudós, könyvtáros, a tibetológia megalapítója, Kőrösi Csoma Sándor sírja. A több mint százezer lakost magáénak tudó nyugat-bengáliai város 2100 méter felett található, ami az akklimatizálódás miatt fontos, hiszen a verseny előtt hozzá kell szokni az oxigénhiányos környezethez. A megmérettetés előtt azonban muszáj megközelíteni a magasabb szinteket is, hogy minél kevésbé terheljem meg a szervezetet a versenyen – mondta a lapnak Szőnyi Ferenc.

Tavaly hárman indultak a megmérettetésen, idén pedig négyen vágnak neki a nem mindennapi erőpróbának. Az indulóknak 120 óra alatt kell lefutniuk a távot, valamint összesen a több mint 10 000 méteres szintemelkedéssel is meg kellett küzdeniük. A komáromi Vasember elmondta, hogy nagyon különleges a verseny távja és a helyszíne is.

Mindegyik alkotóeleme extrémnek számít, ha a szintkülönbséget veszem vagy azt, hogy 2500 és 5300 méter közötti magasságban leszek. A hossza pedig önmagában borzasztó, 480 kilométert teljesíteni. Ez teszi igazán különlegessé a versenyt. Annyi előnyöm van, hogy én már teljesítettem a távot, és tudom, hogy hova megyek. De ennek a megmérettetésnek újra megfelelni, újból vállalni a kihívást, akár a kudarc kockázatát is, ez nagyon nagy dilemma. Nem gondolom, hogy volt ennél nemesebb verseny az életemben – emelte ki Szőnyi Ferenc.

A sportember az elmúlt évben 113 és fél óra alatt, a világon egyedüliként teljesítette a 480 kilométeres Hell Ultra Running versenyt és idén mindenképpen javítani szeretne az idején.

Mindig vannak az emberben olyan vágyak, hogy jobb legyen, azonban az elsődleges cél a tisztes helytállás és a célba érkezés, amiben benne van az is, ha végig tudok menni, akkor megnyerem. Emellett vannak időbeli elvárásaim is magammal szemben, ami azt jelenti, hogy 100 órára szeretném leredukálni az időmet. Ha nincsenek célok, akkor nincs eredmény sem – hangsúlyozta a komáromi ironman.

Tudatosan készült a versenyre

Szőnyi Ferenc napi rendszerességű edzésmunkával, úszással, kerékpározással és természetesen futással készült, valamint izomtömeg-növeléssel is. Emellett az egész évi versenyprogramját is alárendelte a 480 kilométeres Hell Ultra Running versenynek. Az elmúlt időszakban teljesített két maratoni futóversenyt, ami ugyan nem nevezhető extrémnek, de versenyfegyelmi szempontból mindenképpen azok. Aztán Argentínát is meghódította, ahol egy 200 kilométeres terepfutó versenyen vett részt, ami Szőnyi Ferenc elmondása szerint borzasztó volt. Emellett Horvátországban teljesített egy 171 kilométeres terepfutó versenyt, valamint a napokban érkezett haza Görögországból, ahol 168 kilométert futott le, ezzel is készülve a június 16-án kezdődő kihívásra.

Borítókép: Szőnyi Ferenc

Forrás: kemma.hu

Címkék#kemma.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában