visszatér a megszokott élet

2021.05.08. 18:01

Ősszel nyitnak a Broadway színházai

Szeptemberben nyílnak meg újra a Broadway színházai – ezt Andrew Cuomo New York-i kormányzó jelentette be a héten.

A Broadway színházai a pandémia miatti 18 hónapnyi szünet után szeptember 14-én kezdenek játszani teljes kapacitással. Az előadásokra már lehet jegyet venni.

„A Broadway fontos része az állam identitásának és gazdaságának, és nagyon örülünk, hogy a színházakban ismét felmegy a függöny”

- fogalmazott Cuomo Twitter-üzenetében.

A pandémia miatti korlátozások feloldásának menetrendjében a színházak megnyitása az utolsó lépések közé tartozik, mivel ebben a szektorban nehéz betartani a biztonságos távolságot és gondolni kell a színészek, valamint a technikai személyzet egészségére is.

Amikor 2020. márciusában a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni a színházakat, sok ezer színész, táncos, zenész és színpadi munkás veszítette le munkáját a Broadwayn. Vannak olyan előadások, amelyek már nem is térnek vissza a színpadra a színházak megnyitása után. Ezek között szerepel két nagy sikerű musical, a Jégvarázs és a Bajos csajok is.

A színházak a szeptemberben kezdődő műsorukat a következő hetekben hozzák nyilvánosságra

- közölte az intézményeket összefogó ágazati szövetség, a Broadway League.

A Broadway előadásaira a 2018-2019-es szezonban több mint 14,8 millió jegyet váltottak a nézők mintegy 1,8 milliárd dollárért (537 milliárd forintért). Az előadások látogatóinak mintegy 63 százaléka Amerika más államaiból, illetve külföldről érkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!