társulat

2020.09.09. 15:00

Az elmaradt előadások pótlásával indul az évad az Újvidéki Színházban

A járványhelyzet alakulásától függően újdonságokra is lehet számítani

Újvidék, 2016. január 18. Mészáros Árpád (b) a pilóta és Ferenc Ágota (j) a kis herceg szerepében A kis herceg címû színdarab próbáján az Újvidéki Színházban 2016. január 17-én este. Antoine de Saint-Exupéry mûvének színpadi adaptációját január 19-én mutatják be Táborosi Margaréta rendezésében. MTI Fotó: Molnár Edvárd

Forrás: MTI

Fotó: Molnár Edvárd

Az előző évad elmaradt előadásainak pótlásával kezdi a 2020-2021-es évadot az Újvidéki Színház, emellett azonban – a járványhelyzet alakulásától függően – újdonságokra is lehet számítani – közölte Lénárd Róbert, a teátrum művészeti vezetője szerdán.

Az előző évadban az újvidéki társulatnak három bemutatója maradt el. Pintér Béla kultikus darabját, a Parasztoperát, amelyet a Szegedi Nemzeti Színházzal koprodukcióban készítettek volna, a koronavírus-járvány miatt már nem tudták bemutatni tavasszal.

A darabot egyébként a marosvásárhelyi Keresztes Attila állította színpadra, és a nyilvános főpróbát még sikerült megtartani Szegeden, azóta viszont problémássá vált a közlekedés Szerbia és Magyarország között, így a próbák leálltak, és a bemutató is jövő tavaszra várható.

Az előadásnak egy módosított változatát, az Újvidéki Színház színészeinek szereplésével viszont már szeptember 21-én, a magyar dráma napján láthatja a közönség, és ezzel indul a színház 2020-2021-es évada.

Nikita Milivojevic is elkezdte rendezni tavasszal Eugene Ionesco Rinocéroszok című darabját, a bemutató viszont ebben az esetben is elmaradt – hívta fel a figyelmet Lénárd Róbert, majd hozzátette: az előadást októberben tűzi műsorára a teátrum.

Rámutatott: az előadás érdekessége, hogy az eredetileg a fasizmus ellen íródott abszurd komédia nagyon allegorikusan tud szólni a jelenlegi járványhelyzetről is. „Nagyon érdekes, ahogyan a világirodalom elkezd rezonálni a jelennel” – húzta alá.

Az idei évet Dino Mustafic rendezése zárja. Jean Genet nagyon ritkán játszott darabját, A paravánokat viszi színre a társulat. A művészeti vezető kiemelte: nem véletlenül játsszák ezt ritkán a színházak, nagyon súlyos és összetett szövegről van szó, amely a kultúrák ütközéséről, illetve a neokolonializmusról szól.

Az évad második fele is egy pótlással indul a remények szerint. Az idén tavasszal kezdték volna Klaus Mann Mefisztóját próbálni Telihay Péter rendezésében, ám erre már nem került sor, várhatóan a jövő tavasszal sikerül ezt bemutatni. Ezzel párhuzamosan pedig egy új előadás próbái is megkezdődnek.

A belgrádi Jovana Tomic rendezésében egy kortárs regényből készült előadást láthat a közönség az évad végén. Filip Grujic regénye néhány évvel ezelőtt a szerbiai fiatalok körében rendkívül népszerű volt. A Nagyfarkú Johnny parázna napjai egyszerre nagyon személyes apakeresés és a szerbiai hősmítoszok kifigurázása – magyarázta Lénárd Róbert.

Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő című regényéből is készül várhatóan egy előadás az évad során, ennek részletei azonban még nem nyilvánosak.

A koronavírus-járvány, a karanténidőszak eléggé megviselte a társulatot, noha a pihenés sem ártott, hiszen nagyon feszített tempójú félévadon voltak túl, amikor a járvány miatt be kellett zárni a színházat – tette hozzá.

Borítókép: illusztráció / Mészáros Árpád (b) a pilóta és Ferenc Ágota (j) a kis herceg szerepében A kis herceg című színdarab próbáján az Újvidéki Színházban 2016. január 17-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!