Ravennai Fesztivál

2020.05.23. 18:17

Nagy dobásra készül Riccardo Mutti

Riccardo Muti fogja vezényelni az első olaszországi szabadtéri klasszikus zenei koncertet a korlátozások feloldása után, a Ravennai Fesztivál nyitóelőadásán a világhírű olasz karmester egy ifjúsági zenekarral áll színpadra.

Az olasz kormány június 15-től engedélyezi koncertek és élő előadások megtartását, ám a színházak többsége jelentősen szűkítette idei évadát és a nyári fesztiválok nagy részét is lemondták.

A Ravennai Fesztivál még a kijárási tilalom idején elkészítette terveit, amelyet az olasz kormány jóváhagyott, így lehetővé válik annak gyors megkezdése közölte pénteken Antonio de Rosa igazgató. A június 21-én kezdődő fesztivál nyitóelőadásán Muti a Luigi Cherubini Ifjúsági Zenekart vezényeli, amely 30 év alatti zenészekből áll.

A 15. században épült Rocca Brancaleone erődben a koncert közönség számát 250 főben szabták meg, kötelező lesz maszkot viselniük, lépcsőzetesen engedik be őket az erődbe és be kell tartaniuk a szükséges fizikai távolságot. A színpadon a zenészeknek egy méterre kell lenniük egymástól, de a fafúvósok esetében 1,5-2 méter távolságot is tartanak majd. Egyetlen énekes lép fel, Rosa Feola szoprán.

A fesztiválon, amelyet 30 éve Muti felesége, Cristina Mazzavillani Muti alapított, 40 előadást terveznek, a programot hamarosan nyilvánosságra hozzák.

Mivel csak kis számú közönség élvezheti a helyszínen a koncerteket, élőben is közvetítik azokat az interneten közölte Rosa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!