Bulvár-celeb

2021.08.20. 06:15

Újszülöttekkel kereskedő bűnszervezetet lepleztek le: 21 millió forintot kértek egy kisbabáért

Újszülött gyermekekkel kereskedő bűnszervezetet leplezett le az ukrán rendőrség Kijevben – adta hírül Ihor Klimenko országos rendőrfőnök.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Klimenko szavai szerint mintegy 70 ezer dollárért, azaz

21 millió forintnak megfelelő összegért árulták az újszülötteket az egyik kijevi szakklinikán, külföldieknek.

A szervező a klinika vezetője volt, akinek külföldiek hajtották fel a klienseket.

Az illegális ügyleteket úgy valósították meg, hogy

külföldi férfiak fiktív házasságot kötöttek ukrán nőkkel, akik béranyaságot fogadtak.

A megszületett gyermekről az ukrán nők rendre lemondtak, az „apák” pedig magukkal vitték az újszülötteket külföldre, egy kelet-ázsiai országba. A rendőrfőnök nem közölte, hogy melyik országba vitték ki a gyerekeket.

A nyomozók Klimenko szavai szerint két évre visszamenőleg dokumentálták az eseteket. A hatóságok megakadályozták három újszülött kivitelét az országból, és átadták őket a gyermekvédelmi szolgálatnak.

Legalább 13 gyereket viszont már eladtak és kivittek Ukrajnából

- tette hozzá a rendőrfőnök.

Meggyőződésem, hogy nem ez az utolsó ilyen bűnszervezet, mert az ukrán jogszabályok túlságosan megengedőek ebben a kérdésben. Nagyon vékony ugyanis a határ a béranyaság és a gyermekkereskedelem között – mutatott rá Klimenko.

Hangsúlyozta, hogy a törvényhozóknak kell lépniük ennek visszaszorítása érdekében.

A kérdés szigorúbb jogi szabályozása nélkül nem tudjuk teljesen megakadályozni, hogy ukrán gyerekeket külföldre adjanak el

- fogalmazott Klimenko.

Ukrajnában – ahogy a rendőrfőnök is rámutatott – meglehetősen gyakran fordul elő hasonló eset. Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hatóságok április végén lepleztek le, szintén az ukrán fővárosban, egy szervezetet, amely

úgyszintén újszülötteket adott el külföldieknek, ugyanezzel a módszerrel,

azaz fiktív házasságkötéssel és béranya felfogadásával.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!