Erasmus+

2018.02.19. 22:22

Az egyetemet elhagyó fiatalokat segíti a munkaerőpiacra az Iposz

A 2016-ban indult és 2018 közepén befejeződő projektet az unió 150 ezer euróval támogatja, a konzorciumi tagok 25 százalék önerőt adnak.

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó fiatalokat segíti a munkaerőpiacra az Európai Unió Erasmus+ nemzetközi projektben – mondta Németh László, a szövetség elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az Európai Unió Erasmus+ programjában az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamarai Szövetség vezette konzorcium Németországban, Ausztriában, Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és Magyarországon felméri az egyetemet tanulmányaik befejezése előtt elhagyó fiatalok munka-erőpiaci elhelyezkedésének helyi gyakorlatát.

A 2016-ban indult és 2018 közepén befejeződő projektet az unió 150 ezer euróval támogatja, a konzorciumi tagok 25 százalék önerőt adnak.

Németh László kiemelte, úgy látják, hogy az egyetemi tanulmányaikat félbehagyó magyar fiatalok a munkaerőpiacon értékes munkaerő tartalékot jelentenek, lenne munkájuk a magyar kézműiparban, ezért megpróbálják a szakmai ipartestületek bevonásával összehozni a keresletet és a kínálatot.

Elmondta, az egyetemet be nem fejezők már rendelkeznek szakmai kompetenciával, és azon túl, hogy a vállalkozások munkát adnának ezeknek a fiataloknak, lehetővé tehetnék a tanulmányaik folytatását is.

Peter Dohmen, az Észak-Rajna-Vesztfáliai Kézműves Kamarai Szövetség projektvezetője kiemelte, a konzorciumi partnerek úgy választották ki, hogy jó gyakorlatot ismertethessenek meg és tanuljanak egymástól.

Thomas Vondrak, a projekt tanácsadója rámutatott arra, hogy

a nagy európai városokban végzett felmérésük szerint az unióban az egyetemi hallgatók mintegy 25-30 százaléka nem fejezi be tanulmányait, és ez jelentős nemzetgazdasági károkat okoz.

Ezt mérsékelni lehetne, ha a munkaerőpiacon megfelelő munkát végezhetnének, és később befejezhetnék a megkezdett tanulmányaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!