Internet Hungary

2018.09.25. 15:25

Az 5G-szolgáltatás biztosítása is az NMHH stratégiájának része

Bemutatták, hogy az 5G-kapcsolaton keresztül valós időben HD-minőségű videotartalmat lehet közvetít a világhálóra.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) stratégiájának része az 5G-szolgáltatásokhoz szükséges frekvenciák biztosítása a közeljövőben – mondta a hatóság elnöke kedden Siófokon, az Internet Hungary 2018. konferencián, amelyen a Vodafone működés közben mutatta be az 5G-technológiát.

Karas Monika a kétnapos esemény megnyitóján bejelentette: az NMHH megkezdte a 2019 közepére tervezett frekvenciaértékesítés előkészítését, amelynek keretében elsődlegesen a 700 és a 3400-3800 megahertzes frekvenciasávokat kínálják majd fel a szolgáltatóknak.

Közös érdeknek nevezte az 5G-hálózat bevezetését, amely a nagyobb adatátviteli sebesség mellett sok új lehetőséget nyit a felhasználók előtt, a többi között az okos eszközök hálózatba szervezését.

Emellett olyan változásokat indíthat el, olyan adatforgalomra lesz képes, amely a vezetékes szolgáltatókkal is versenyhelyzetbe hozza a mobilszolgáltatókat – tett hozzá.

Közölte: vizsgálják annak lehetőségét, hogy az 1,5 gigahertzes, 2,2 és a 2,6 gigahertzes frekvenciasávok egésze, illetve azok még fel nem használt részei is az értékesítés tárgyai legyenek.

Elmondta: az 5G-frekvencia értékesítése új szabályozási kihívásokat is jelent az NMHH-nak, a tervek szerint az idei év végére összeállítják a jogi feltételeket tartalmazó tervezeteket, és jövő nyár elején indítják el az értékesítési eljárást.

„Minden szükséges intézkedést megteszünk azért, hogy a rendelkezésre álló sávok felhasználhatók legyenek 5G-célokra” – fogalmazott. Az NMHH célja, hogy a felhasználók részére mielőbb elérhető, jó minőségű, sokszínű és innovatív 5G-szolgáltatások álljanak rendelkezésre az egyenlő hozzáférés elvét figyelembe véve – mondta.

Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország Zrt. vezérigazgatója azt mondta: hisz abban, hogy a cég kulcsszerepet játszik majd az ország gyors digitális fejlődésében, nem utolsósorban az UPC felvásárlásával, amellyel egy versenyképes, mobil és vezetékes szolgáltatást nyújtó vállalat jött létre.

A magyar vásárlóknak és vállalkozásoknak előnyös lesz az erősebb verseny, és Magyarország is hasznát látja a fejlett infrastruktúrának, amely a 4G+, a keskeny sávú IoT (Internet of Thing – a dolgok internete: a világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök kapcsolódása), az 5G- és az újgenerációs vezetékes hálózatokat is magába foglalja

- jegyezte meg.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára többek között arról beszélt, hogy a foglalkozások 60 százalékában a tevékenység 30 százaléka már ma is automatizálható.

„Azért is hozzuk létre a mesterséges intelligencia koalíciót, hogy az új technológiák ne kiszorítsák a munkavállalókat, hanem együttműködjenek velük” – tette hozzá.

Szólt arról, hogy Magyarország alapinfrastruktúra terén jól áll, átlagon felüli a lefedettség a szélessávú infrastruktúrában, a 4G-hálózat az egyik leggyorsabb Európában, és „elköteleztük magunkat az 5G-fejlesztések iránt” – mondta.

Megjegyezte azt is, hogy bár 2010 és 2017 között megfeleződött a digitális íráskészséggel nem rendelkezők aránya, a 16-74 év közötti lakosság 17 százaléka, 1,4 millió ember még mindig nem használ internetet. „Több tízmilliárd forintot költünk arra, hogy a hátrányos helyzetű régiókba is eljusson a digitalizáció” – tette hozzá.

A konferencia szünetében a Vodafone a Huawei-jel együttműködve sajtótájékoztatón mutatta be, hogy hálózatuk 5G-kapcsolaton keresztül, valós időben HD-minőségű videotartalmat közvetít a világhálóra.

Budai J. Gergő, a Vodafone vezérigazgató-helyettese elmondta: ez azért különleges, mert a kapcsolat 3,5 gigahertzes frekvencián jött létre. „A hazai mobilszolgáltatók közül egyedül a Vodafone rendelkezik kereskedelmi 5G-szolgáltatásra használható frekvenciablokkal” – tette hozzá.

A bemutatón a Vodafone budapesti székházában zajlott e-sportmérkőzést közvetítették Siófokra, innen 5G-kapcsolaton keresztül került fel a világhálóra, az adást a Twitch felületén, a Fusion TV csatornáján láthatták az érdeklődők.

A társaság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az első, nagyközönségnek bemutatott 5G-demóhoz egy meglévő 4G-hálózattól független teszthálózatot és 5G-s modemet, valamint egy aktív antennával felszerelt bázisállomást használt. Az aktív antenna lényege, hogy a jelet pontosabban körülhatárolt rétegekbe tudja rendezni, amivel növeli az átvitel hatékonyságát.

A jövőben az 5G bevezetésével ugyanez a megoldás, a HD-minőségű videók élő közvetítése sportmérkőzéseken túl, akár mentőautókban is használható lesz majd, így például a kórházi diagnosztika már a betegszállítás közben megtörténhet.

Mindehhez szükségesek lesznek az 5G-hálózatok legfontosabb megkülönböztető tényezői: az ultra-alacsony késleltetés, a nagyon magas megbízhatóság, valamint a jelentősen megnövekedett kapacitás és átviteli sebesség – közölték.

A közlemény kitért arra is, hogy

az 5G az IoT kommunikáció területén hozza majd a legjelentősebb változást, hiszen a mostaninál több eszköz összeköttetését teszi majd lehetővé, rendkívül gyorsan és ultra-alacsony késleltetéssel.

„A Vodafone-csoport vezető szerepet vállalt az 5G-hez kapcsolódó nemzetközi fejlesztésekben és tesztekben: februárban a Vodafone Spanyolország a világon elsőként létesített sikeres 5G hívást, azóta pedig a Vodafone számos további tesztet indított el többek között Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Németországban” – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!