megkezdődtek a tárgyalások

2019.03.10. 21:02

Frigyre léphet a két német nagybank

A Deutsche Bank és a Commerzbank szóvivői nem kívánták kommentálni az értesülést.

Forrás: Shutterstock

A Deutsche Bank igazgatótanácsa jóváhagyta, hogy előzetes tárgyalások kezdődjenek az összeolvadásról a rivális Commerzbankkal. Erről először a Welt am Sonntag című német lap számolt be, majd ezt egy forrás megerősítette a Reuters hírügynökségnek.

Úgy tudni, hogy a közel két hete született felhatalmazás óta az első szűk körű kapcsolatfelvétel már meg is történt a két bank szakértői között, de a Reutersnak erről nyilatkozó forrás rámutatott arra, hogy a tárgyalások még nagyon a kezdeti stádiumban vannak.

A Deutsche Bank és a Commerzbank szóvivői nem kívánták kommentálni az értesülést.

A két bank egyesülésének ötlete nem újkeletű. A Deutsche Bank 2016-ban már folytatott egyeztetést a Commerzbankkal az egyesülésről. Akkor azonban úgy döntöttek, hogy először mindenki a maga háza táján befejezi a már zajló szerkezetátalakítást és csak azután térnek vissza a kérdésre.

Az utóbbi hónapokban azonban ismét felerősödtek az egyesüléssel kapcsolatos várakozások, különösen azután, hogy Olaf Scholz német pénzügyminiszter azt mondta, hogy nem utasítaná el a két pénzintézet összeolvadását.

„Jó hátszelet” biztosít a tervezett egyesülésnek az is, hogy egy jól értesült forrás szerint a Cerberus Capital Management amerikai befektetési alap, amelynek mindkét német bankban jelentős részesedése van, kész beleegyezni az összeolvadásba.

A német kormánynak jelenleg még 15 százaléknyi részesedése van a Commerzbankban, amely komoly támogatást kapott az államtól a pénzügyi válság idején.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!