Prémium szegmens

2019.01.15. 15:51

Rekordeladásokkal zárta a BMW az elmúlt évet Magyarországon

2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3140 BMW-t adtak el nálunk.

A BMW Group rekordértékesítéssel zárta a 2018-as évet Magyarországon, 2017-hez képest 16 százalékkal több, összesen 3140 BMW-t adtak el, Miniből pedig 19 százalékkal többet, 267 darabot – közölte Massimiliano Di Silvestre, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója kedden.

Az ügyvezető ismertetése szerint minden kategóriában jól teljesítettek modelljeik. Ugyanezt várják a 2019-es évtől, hiszen

az idén is több újdonságot mutatnak be a feltörekvő szegmensekből, köztük az eddigi legnagyobb, X7-es szabadidőautót, valamint a teljesen elektromos hajtású Mini modellt.

Az elmúlt évben a bajor gyártó ismét megdöntötte saját rekordját az elektromos és plugin hibrid modelljeivel: összesen 160 darab „i” járművet adtak el Magyarországon, ebből a teljesen elektromos i3-ból 149 darabot, a hibrid i8-asból pedig 11 darabot értékesítettek.

Salgó András vállalati kommunikációs igazgató kiemelte, a szűk konkurencia körében,

a prémium szegmensben a stabil második helyet érték el a Mercedes után. Tájékoztatott arról is, hogy tavaly országosan 15-re bővült a magyarországi BMW-kereskedések, és 5-re a Mini márkakereskedések száma.

A BMW a magyarországi újautópiacon 2,3 százalékkal részesedik a Datahouse adatai szerint.

A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve. Összesen 2 490 664 autót adtak el, a tavalyi rekordjukat is megdöntve ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.

Az ügyvezető kiemelte, hogy elektromos és hibrid autóikból összesen 142 617 darabot értékesítettek, amely 38,4 százalékos bővülés 2017-hez képest.

A gyártó tervei szerint 2025-ben a BMW éves értékesítésének 15-25 százalékát teszik majd ki az elektromos és hibrid autók, ez mintegy 500 ezer ilyen járművet jelenthet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!