Bizalom

2018.07.17. 18:13

Debrecenben épül a Krones AG első Németországon kívüli európai gyára

A német cég szerint az üzemépítés a Kelet-Európa iránti elkötelezettségüket bizonyítja.

Forrás: MTI Fotó

Debrecenben építi fel első Németországon kívüli európai gyárát az italtöltő- és csomagolástechnikában piacvezető német gépgyártó vállalat, a Krones AG – közölte Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kedden, az épülő új gyár projektnyitó rendezvényén.

Megjegyezte, az üzemépítés bizonyítja elkötelezettségüket Kelet-Európa iránt.

Pascal Männche elmondta: több versenyző helyszín közül azért választották a beruházás helyszínéül Debrecent, mert rendkívül jó infrastruktúrával, autópálya-, vasúti- és repülőtéri kapcsolattal rendelkezik a déli ipari övezet, és rendelkezésre áll a térségben a szakképzett munkaerő, illetve jó együttműködést tudnak kialakítani a helyi szakképző intézményekkel, illetve a Debreceni Egyetemmel.

Az ügyvezető beszámolt arról, hogy 15 hektáros üzemi területen 40 ezer négyzetméteres – szavai szerint: 60 focipálya nagyságú – csarnokot építenek fel, ahol 500 embernek biztosítanak munkát, és a jövő év első negyedében a tesztgyártások is megkezdődnek.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a rendezvényen elmondta: a magyar kormány a 15 milliárd forintos beruházáshoz 37 százalék, mintegy 5,5 milliárd forint támogatást nyújtott.

Németország Magyarország legjelentősebb gazdasági partnere: hatezer német vállalkozás több mint háromszázezer embernek ad munkát Magyarországon – tette hozzá.

Felidézte, hogy amikor 2010-ben az Orbán-kormány hivatalba lépett, 12,5 százalékos volt a munkanélküliség Magyarországon, ez az arány ma 3,5 százalék, vagyis „aki akar, az tud dolgozni”.

Ebben a külföldi beruházóknak – mint a Krones is – óriási szerepük volt, miközben a kormány is meghozta a szükséges intézkedéseket – utalt az államtitkár az egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóra, illetve az alacsony, egyszámjegyű társasági adóra.

„Ha munka van, minden van” – idézte Menczer Tamás a kormány hitvallását, majd utalt arra, hogy egy felmérés szerint az országba települt német cégek vezetőinek 84 százaléka, ha most kellene dönteni, ismét Magyarországot választaná beruházása helyszínéül.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere történelminek nevezte a beruházás megkezdését, a Krones Ag ugyanis az első vállalkozás, amely gyárépítésbe kezdett a város új, a nemzetközi repülőtér szomszédságában kialakított déli ipari övezetében.

A polgármester szerint komoly bizalmat is kapott ezzel Debrecen, „hiszen a Krones ezt a gyönyörű gyárat egy olyan iparterületre álmodta meg, amely a döntés meghozatalának időpontjában szinte csak papíron létezett”.

Jelenleg a területen a régió legnagyobb ipari övezetének fejlesztése történik, Debrecenben igazi ipari forradalom zajlik: az Új Főnix terv meghirdetése óta 26 beruházást jelenthettek be, 160 milliárd forintos befektetési értékkel, és több mint 5 ezer új munkahellyel – sorolta Papp László megjegyezve, hogy Hajdú-Biharban 56 német tulajdonú cég székhelye van, ebből 41 Debrecenben.

Ralf Goldbrunner, a Krones AG igazgatósági tagja a projektnyitón röviden bemutatta az 1951-ben alapított, jelenleg is családi többségi tulajdonban lévő cég tevékenységét.

A németországi neutraublingi székhelyű Krones AG gépeket, komplett berendezéseket tervez, fejleszt, gyárt és helyez üzembe a folyamattechnológia, valamint a töltő- és csomagolástechnika területén.

Érdekességként említette, hogy a világon minden negyedik ásványvizes palackot az általuk gyártott gépeken töltik.

A Krones világszerte 16 000 munkatársat foglalkoztat. Értékesítési árbevételének 90 százalékát külföldön szerzi. A konszern éves forgalma 2017-ben 3,691 milliárd euró volt. A Krones konszernhez a tőzsdén jegyzett Krones AG vállalaton kívül világszerte több mint 90 leányvállalat és telephely tartozik.

Németországon kívül öt kisebb gyáruk működik az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és Brazíliában, és a debreceni lesz az első kelet-európai üzemük.

A debreceni gyár mérföldkő a vállalat történetében – tette hozzá Ralf Goldbrunner, és köszönetet mondott a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek, a HIPA-nak, Debrecen befektetési cégének, az EDC-nek, valamint a város vezetésének, hogy biztosították a beruházás feltételeit.

Borítókép:

Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezetõje beszédet mond a Krones új debreceni gyára építésének jelképes megkezdésén, az „elsõ kapavágáson” 2018. július 17-én. A csomagolás- és italtöltő technikával foglalkozó német Krones gépgyártó vállalat Debrecen déli ipari övezetében építi fel új gyárát.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!