Bulvár-celeb

2022.10.21. 20:00

Hajléktalan volt, a vetkőzésből gazdagodott meg a brutál izmos férfi

A 39 éves Danny Clifford Nagy-Britannia egyik legismertebb testépítője volt, ám egy szerencsétlen véletlen folytán élete mélyrepülésbe került.

Forrás: Instagram

Történt ugyanis, hogy a férfi és baráti társasága egy este összebalhézott egy másik bandával, olyannyira, hogy Danny végül kénytelen volt a világ másik végére, Ausztráliába költözni és még a tűzoltói állását is feladta, hogy lerázza a haragosait– írja a Life. hu a Daily Star nyomán.

Dolgai sajnos a szigetországban sem alakultak túl jól: kirabolták, így földönfutóvá vált. Ekkor döntött a sztriptíztáncosi hivatás mellett, mely, bár egyszerűnek tűnhet, Danny elmondása alapján árnyoldalai is jócskán akadnak.

„Azt hittem, a nők a férfiakhoz képest ártatlanok, ezzel szemben rengetegen kínálkoztak fel nekem önként. Volt, hogy egy privát házibuliba hívtak, ahol a vendégek teljesen megőrültek, tépték a hajamat és ellopták a ruháimat, amiket aztán kihajítottak az ablakon”

– részletezte megdöbbentő tapasztalatait a férfi.

Danny ma már úgy véli, bár rengeteg pénzt keresett a vetkőzéssel, a munka lelkileg nem tett jót neki. Ugyanakkor harcol a sztriptízzel szemben kialakult stigmák ellen: tapasztalatai alapján mindenkinek nyomós oka van arra, ha ezt a hivatást választja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!