egyre érdekesebb ez az egész

2020.11.20. 05:35

Nem is Kínából ered a koronavírus? Egy friss tanulmány eredményeit lobogtatja az ázsiai ország

A kutatásokat végző szakember azért óvatosságra int, de érdekes módon már tavaly szeptemberi európai vérmintákból kimutatták a vírus jelenlétét.

Mintát tesztel az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársa az OMSZ Pók utcai szűrőbuszánál Óbudán 2020. november 13-án.

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Nem Kínából ered a Covid-19 betegséget okozó koronavírus-világjárvány – hangsúlyozza Zhao Lijian, a kínai külügy szóvivője egy friss olasz tanulmány eredményeire hivatkozva. A politikus arról beszélt: a vírus származása komplex kérdés, és több országot érinthet – írja a Bors.

Lijian mindezt arra a tanulmányra alapozza, mely szerint tavaly szeptemberben már kimutatható volt a vírus jelenléte egyes rákbetegeknél Milánóban.

A kutatás vezetője, Giovanni Apolone szerint azonban korai lenne ilyen messzemenő következtetéseket levonni, és kizárni Kínát, mint forrást.

– Tudjuk, hogy Kína késleltette a vírus nyilvánosságra hozatalát, így nem tudhatjuk, mikor kezdett el terjedni. Az azonban ismert, hogy Kína erős kereskedelmi kapcsolatot ápol Észak-Olaszországgal – magyarázta a szakember, arra utalva, hogy talán a vírus valóban az ázsiai országból ered, csak egyszerűen jóval korábban megjelent, majd pedig került át Európába, mint azt eddig sejtettük. Azaz tanulmánya nem felmenti Kínát, csupán az idővonalat írja át – olvasható a Daily Mail tudósításában.

Korábban indult

A kínai egészségügyi hatóságok 2019. december 31-én számoltak be a WHO-nak egy ismeretlen eredetű üdőgyulladás-járványról, a hivatalos információk szerint pedig december elejére tehető az első koronavírus-megbetegedés.

Az első kínai haláleset hivatalosan 2020. január 11-én történt. A tudósok azonban úgy vélik, a vírus már korábban is jelen lehetett, így november-december táján eljuthatott Európába is.

Apolone és csapata tanulmánya szerint azonban mindez már hónapokkal korábban megtörtént: tavaly szeptemberi vérmintákban már jelen volt a vírus, október és december között pedig tüdőgyulladásos esetek százai köthetőek már a Covid-19-hez a kutatások szerint.

Arról egyébként, hogy Olaszországban már ősszel is jelen volt a vírus, Adriano Decarli, a Milánói Egyetem járványtani és orvostudományi statisztikai professzora már az első hullám alatt, márciusban beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!