Felelős döntés

2020.06.09. 10:05

Kiderült, miért nem megy valóságshow-ba Robbie Williams

Többször hívták pedig.

Robbie Williams brit énekes koncertje a budapesti Groupama Arénában 2017. augusztus 23-án.

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Robbie Williams és a felesége, Ayda Field tehetségkutató műsorban szerepelt már együtt a képernyőn, közös podcastet is indítottak, valóságshow-ban azonban nem hajlandók megmutatni magukat – írja az Origo.

A feleség a The Sun magazinnak nyilatkozott, ott árulta el, hogy több ajánlatot is kaptak már egy családi realitysorozat forgatására, a gyerekeik miatt azonban mindig nemet mondtak.

A gyerekek még nem elég idősek ahhoz, hogy tudják, ez milyen változásokkal járna. Tisztességtelen lenne helyettük meghozni a döntést, ráadásul sok felnőtt téma is előkerülhet egy ilyen műsorban

– mondta.

Williamsék attól persze nem zárkóznak el, hogy a gyerekeik a saját döntésük alapján megjelenjenek majd a képernyőn, de a négy gyerek közül a legidősebb is még csak nyolcéves, a legkisebb pedig idén született.

Borítókép: Robbie Williams brit énekes koncertje a budapesti Groupama Arénában 2017. augusztus 23-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!