Bimbózó kapcsolat

2019.01.20. 08:15

Brad Pitt most Charlize Theron szívét ostromolja

A színésznek ez az első komoly románca az Angelina Jolie-tól való válása óta.

Karácsonykor szökkent szárba a vonzalom a két hollywoodi sztár, Brad Pitt (55) és Charlize Theron (43) között, akiket a nő exvőlegénye, Sean Penn mutatott be egymásnak.

A The Sun portál egyik forrása névtelenül úgy nyilatkozott: „Már egy hónapja alkalmanként látogatják egymást.” Charlize legutóbb Bradnél járt annak Loz Feliz-i rezidenciáján, de a színész hat – Angelina Jolie-val közös – gyermekével még nem találkozott.

Charlize Theron

Egy alkalommal pedig egy filmvetítés után látták őket együtt a LA Chateau Marmont nevű vendéglátóipari helységben. A beszámolók szerint mindketten nagyon boldognak tűntek, sokszor összebújtak, Brad pedig végig átkarolta Charlize-t – és egyetlen pohár alkoholt sem ivott, hiszen korábban maga vallotta be, hogy alkoholproblémái is közrejátszottak abban, hogy megromlott a házassága Jolie-val.

Egyébként mind Pitt, mind Theron is ismertek arról, hogy világsztárokkal kezdenek romantikus kapcsolatot: Brad Pitt exei között található Gwyneth Palthrow, Jennifer Anniston és Angelina Jolie, míg Theronnak Keanu Reeves, Sean Penn és Ryan Reynolds is udvarolt korábban.

Borítókép: Brad Pitt. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!