női sikolyok gyűrűjében

2018.09.04. 12:00

Hazánkba látogat Tom Odell

Tom Odell fellép a Madison Square Gardenben Billy Joellel, Sir Elton Johnnal ebédel, harmadik albumának októberi megjelenését készíti elő, és közben egy vadonatúj koncertet rak össze az új turnéra.

Az angol énekes és dalszerző bemutatkozó Songs From Another Love anyaga rögtön elnyerte 2012-ben az egyik legnevesebb angol zenei díjat, a BRITs Critics’ Choice Award-ot.

Tom Odell Sir Elton John zenéjén nőtt fel, de saját bevallása szerint David Bowie, Jeff Buckley, Bob Dylan, Arthur Russell, Leonard Cohen, Leon Russell, Billy Joel, Randy Newman, Tom Waits, Rodríguez és Bruce Springsteen dalai is hatással voltak rá.

Mostanra pedig „ő a kapocs Elton John és a Coldplay között”

- írta a The Daily Telegraph.

Tom Odell Chichesterben született, repülőgép pilóta édesapa és általános iskolai tanár édesanya fiaként. Gyermekkora egy részét Új-Zélandon töltötte, édesapja munkájának köszönhetően. Klasszikus zongoraképzést kapott, és már 13 évesen dalokat írt, de nem mondta el senkinek, mert úgy érezte, hogy ez egyáltalán „nem menő”. Miközben megpróbált bejutni a Liverpool-i zeneakadémiára, gyakran vett részt tehetségkutató esteken, ahol „megtanulta, hogy lépjen fel és melyik dalok működnek”.

Még csak 22 éves volt, amikor Lily Allen felfedezte,

aki szerint Tom „színpadi energiája David Bowie-ra emlékeztet”.

Debütáló lemeze vezette az angol slágerlistát, és azóta is lányok milliói őrülnek meg érte és jellegzetes hangjáért. Előadói képességeit pedig az egész világon elismerik.

„Mindent egybevetve, a lassú lírai számoktól a rock’n’rollon át, sőt a rock dalokig, Tom Odell képes mindenkinek nyújtani valamit, és a két és fél órás koncert egy pillanat alatt elrepül.” – jelentette fellépéséről a Daily Mail.

Most a magyar rajongók legnagyobb örömére Budapesten is fellép 2019. február 8-án a Barba Negra Music Club színpadán.

Jegyek szeptember 6-án 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a http://musicclub.barbanegra.hu oldalakon keresztül. Limitált számban Early Bird jegyek kaphatók 9.900 forintért, utána a belépők 10.900 forintba kerülnek majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!