Úton-útfélen Nádasdy Borbálával

Utazásairól, előadásairól, találkozásairól és élményeiről szól Nádasdy Borbála ötödik kötete. Szabadságról, hitelességről, őszinteségről. Szeretetet ad és viszonzásul szeretetet kap - példája eljutott az emberek szívéhez.

Az Úton-útfélen című könyv bemutatójának, a kellemes vasárnap délutánon, a Nádasdy-kastély zsúfolásig megtelt díszterme szolgált otthonul. A Vadrózsa citerazenekar köszöntőképpen katonadalokkal örvendeztette meg az írónőt és a nagyérdeműt. A szerzővel Bayer Zsolt újságíró beszélgetett.

A grófnő a tőle megszokott közvetlen hangon osztotta meg olvasóival élete fordulópontjait, mindennapi örömeit, meglelt békéjét. Szívesen válaszolt kérdéseikre, a dedikálás órahosszat is eltartott.

- A férjem is elkísért - intett egyszer csak a széksorok felé -, ő az a bajuszos

Időben érkezem, hogy még kezdés előtt szót tudjunk váltani. A teraszon telepedünk le, felemlegetjük korábbi lepsényi és ladányi találkozásainkat, Borbála lelkesen újságolja, immár befejezték mencshelyi - Nagyvázsony melletti - otthonuk építését.

- Lepsény díszpolgáraként örömmel töltene el, ha méltóan rendeződne végre egykori hajlékunk, a szebb napokat is megélt Nádasdy-kúria sorsa - jegyzi meg halkan és diplomatikusan.

Cseh Tamást barátjaként szerette, ő inspirálta, hogy tollat ragadjon, hogy papírra vesse történeteit. „Kedves Borcsikám, régi harcostársam!” - így szólította levelében az énekmondó.

Trilógiája - Zagolni zabad?, A szabadság zaga, Maradni zabad! - kerek egész.

A haza iránti vágyakozással és szeretettel teli három keser-édes életrajzi napló nemcsak élet- és családtörténet, hanem a 20. század második felének korrajza is egyben.

Amit mindig szem előtt tartott: mosolyogni mindenáron, s megtapasztalni, mi van a túlélésen túl

Negyedik kötete, az Ízes élet nem egy klasszikus receptes könyv, sokkal inkább kultúrtörténeti kalandozás. A boldog gyermekkor ízei, ételei, étkezési szokásai, a régi hagyományok összefonódnak második hazája franciás ízeinek élményeivel.

- Jó és rossz ízről is beszélhetünk - hívja fel a figyelmemet a cím kettősségére. - Igen, minden konyha jó konyha, de legjobb a magyar konyha - szögezi le.

Ötödik könyve címét a fia úgy fordította franciára, hogy Úton és félúton. Az útfélen szónak ugyanis nincs francia megfelelője.

- A félúton kifejezés azt is feltételezi, hogy folytatása következik? - vetem közbe.

- Igen, hiszen úton vagyok mindig, van olyan hónap, hogy akár tizenöt településre is hívnak, nagyvárosba és kisfaluba egyaránt - igazítja meg szemüvegét Borbála. - Lélekerősítők ezek a kirándulások, beszélgetések. Szembesülni azzal, mi vesz körül bennünket, mire kíváncsiak az emberek. A jó krónikás mindezeket feldolgozza.

Az olvasók visszajelzéseiből érzi, szükség van rá itthon, és ez lélekemelő. Vallja: könyvei, utazásai és találkozásai által újra megtalálta soha el nem veszített hazáját.

„Hova mégy szabadságra?” - kérdezik tőle francia barátai. „Haza” - mondja nekik, és nem értik. „Hiszen itt laktok két sarokra ”

- Magyarnak lenni nagy kaland - idézi önmagát most is Nádasdy Borbála. - A hazaszeretet nem frázis - szeressük hazánkat! A magyar nyelv megtartó erő, és én itt írok Magyarországon. És sehol másutt nem mondhatom el, csak itthon: Együnk egy lángost, fokhagymásat!

Zagolni a szabadságot

A grófnő 17 évesen - ötvenhatot követően - Ausztriába szökött. Kalandos élete során Bécsben filmszínésznőként ünnepelték, később Párizsban pénztárosnőként és kórházi hullamosóként is dolgozott, végül balettmesterként ment nyugdíjba. Második férjével, Jean Poyeton építésszel több, mint negyven esztendeje élnek boldog házasságban. Évek óta a magyar kultúra terjesztésének szenteli életét: francia barátait, ismerőseit a néptáncon keresztül „varázsolta el”, 1992 óta utakat szervez Erdélybe. Öt könyve jelent meg.