Nádasdladány

2010.11.22. 15:13

Az iskola névadójára emlékeztek

1995 október 1-jén a napköziotthonos óvodából, a községi könyvtárból és az általános iskolából Általános Művelődési Központ alakult. Ezen a napon vette fel az iskola a Gróf Nádasdy Ferenc Általános Iskola nevet, amelynek hivatalos névadójára november 18-án került sor. Erre az eseményre emlékezünk minden évben a településen. Így volt ez ezen a szombaton is.

Siki Szabolcs

Szombat reggel rövid nyitóbeszédet hallhattunk az iskola udvarán az iskola igazgatójától, Szekeres Zoltánnétól, majd a csoportok különböző versenyszámokban mérhették össze tudásukat.

A délelőtt folyamán 217 gyerek versenyzett az iskolában 11 különböző versenyszámban: volt szófaj-vetélkedő, angol, versmondás, ének, meserajz, matematika, környezetvédelmi, activity, sport és a Nádasdy-kastélyban irodalmi vetélkedő.
Délelőtt az iskolában a diákok által készített madárijesztőket is díjaztak.

A környező iskolákon, Jenő, Polgárdi, Úrhida, Sárszentmihály, a székesfehérvári Táncsics iskola, Ősin  kívül ismét elfogadta meghívásunkat Nádasd és Borsodnádasd iskolája is.

Harmadik alkalommal rendezhettünk versenyt kis falunk neves kastélyában. Az irodalmi vetélkedő zsűrizésében Balajthy Ferenc költő, Kacskovics Fruzsina, a Nádasdy Alapítvány elnöke, Király Zsuzsanna, Nádasdladány jegyzője és Kelemen Tünde, a borsodnádasdi iskola magyar tanára vettek részt.

A tornacsarnokban kulturális műsorokkal, az iskola diákjai szerepléseivel záródott a rendezvény, amelyen Nádasd és Borsodnádasd tanulói is maradtak, ők is hoztak egy kis műsort. A vendégeknek az  utazás előtt még egy székesfehérvári kirándulás is belefért a programba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!