2020.10.16. 20:00
Százéves hagyományokat keltettek életre Sárkeresztesen
A múlt század húszas esztendőibe repítették vissza a mai kor embereit, hogy ne merüljön feledésbe, milyen is volt egy igazi „körösztösi lakodalom”.
A Figurázó Néptáncegyüttes tagjai ropták volna akár hajnalig
Fotó: Rideg Ferenc
A Sárkeresztesért Egyesület minden követ megmozgatott, hogy egy hagyományteremtő céllal megtartott esküvő segítségével mutassák be országnak-világnak és persze az egyre kevesebbre emlékező új generációknak, hogy milyen is volt száz évvel ezelőtt egy lakodalom Keresztesen.
Mire az esemény valamennyi apró részlete összeállt, addigra bejött a vírusjárvány, így le kellett fújni a programot. Aztán lettek új időpontok, míg végül a Gyovai László elnök által irányított szervezők többszöri nekifutás után úgy döntöttek, nem hagyják annyiban, megcsinálják. Igaz, kénytelenek voltak csökkentett létszámmal, kisszámú közönséggel megtartani a körösztösi lakodalmat, de ezzel párhuzamosan nagy gondot fordítottak arra, hogy a rendezvény minősége, a hagyományok tisztelete iránt érzett elhivatottság mértéke fikarcnyit se csökkenjen.
Gyovai László kérdésünkre elmondta: – A régi, hagyományos lakodalmak menetét a mai, különösen a városból kiköltözött keresztesiek már nem ismerik, vagy ha igen, csak könyvekből. Sebő Ferenc fogalmazta meg a legjobban azt, amit mi a kötelességünknek érzünk. A Kossuth-díjas művész azt mondta: a hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket! A falu népének jelentős része tehát a nehézségek ellenére is megélhette, hogyan is zajlik az a bizonyos körösztösi lakodalom.
A szervezés alapjául Gelencsér József Sárkeresztes című könyve szolgált, ami meglehetősen részletesen elemezte, milyen volt az 1920-as években a szertartás menete.
Múlt vasárnap volt az utoljára kitűzött dátum, amit már nem engedett ki a kezei közül a szervező egyesület. A násznép jelentős része korabeli divatban, mezőföldi népviseletben volt. A lakodalmas menet, ahogy az illik, nem néma emberkígyó volt, hanem nótázó, a nagy napnak örvendő áradat, köszönhetően a tüzes sárkeresztesi boroknak, pálinkának és a hangulat másik felelősének, a Tilinkó Zenekarnak. A zenére meg sem álltak a lábak, különösen a programot színesítő kisiskolások és a Figurázó Néptáncegyüttes tagjai ropták volna akár hajnalig.
Hagyományos "körösztösi lakodalmat" tartottak Sárkeresztesen
Fogyott a kalács, a pogácsa, a kuglóf, mert ebben a faluban az asszonyok mindig tudtak sütni. Volt lányos és fiús ház is. A fiús háznál volt a vendégvárás, majd a násznép elvonult a lányos házhoz, hogy ott a ceremóniamester, vagyis a fővőfély kikérje a menyasszonyt. Minden úgy zajlott tehát, ahogy akkoriban, csak most a lányos háznak a Sárkeresztesi Tájházat rendezték be.
Igyekeztek tehát a régi szokásokat bemutató esküvő százéves elemeit a mostani élethez, a járványhelyzethez igazítani, így a násznép is kisebb volt, a helyszínek pedig szigorúan szabadtériek, de a legfontosabb, a templom, az ifjú pár és a tiszteletes éppolyan volt, mint a felidézni kívánt korban. A lakodalmas menet a tájházból a helyi református templomba igyekezett, élén Jakab Adriennel és Boza Zoltánnal. Az ifjú jegyespár, színjáték ide vagy oda, megilletődve állt Brunner Vilmos református lelkész előtt. A lelkipásztor pontosan betartva a szabályokat, úgy adta össze a szerelmeseket, mintha valódi esküvő lenne.
Aztán az üdvrivalgásban kitörő, gratulációkat küldő tömeg sorfala között a lányos házhoz, vagyis a tájházba mentek. A menyasszonytánc és a hajnalig tartó mulatság elmaradt a vírus miatt, de nem örökre, ugyanis Gyovai László és csapata szeretné a múlt szépségeit bemutatva hagyománnyá tenni ezt, sőt, bíznak abban, hogy egyszer majd a helyi fiatalok egy része így, vagyis hagyományos módon köt majd házasságot a faluban.