Száz éve született Karászi Kálmán

Életrajzát a Magyar Nemzet 1972-ben így kezdte: „… élete összenőtt a vízzel. Pedig Nyíradonyban, ahol 51 esztendővel ezelőtt megszületett, egyáltalán nem volt víz. Debrecenben sem, ahol a szegény sorsú diák kijárta iskoláit. Mégis a kultúrmérnöki pályát választotta, talán azért, mert édesapját »elnyelte« a víz. Amikor ötéves volt, apja elindult szerencsét próbálni az óceánon túlra, Kanadába – s a feleség, meg a három gyerek többé nem látta.”

Mérnöki gyakorlatát 1946-ban kezdte, 1955-től a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese volt. 1961-ben helyezték át a Dunántúlra. Három év múlva megalakította Fehérváron a Magyar Hidrológ iai Társaság közép-dunántúli csoportját. Ekkor a Hidrológiai Közlönyben összegezte az igazgatóként rá bízott terület legfőbb vízgazdálkodási feladatait: a Balaton vízhasználati követelményeinek öszszehangolása, a Velencei-tó vízháztartásának megjavítása, a kisvízfolyásokból történő öntözések vízellátásának biztosítása, a Nádor-csatorna vízhasználatának, szennyvízbevezetéseinek szabályozása, és az egyes vízgyűjtők (Kapos, Koppány, Gaja) vízgazdálkodási tervének előkészítése.

Pályafutása során a Fejér Megyei Hírlapban is rendszeresen hallatta hangját. 1962-ben a Dinnyés–Kajtori-csatorna felújításáról, a Gaja-patak medertisztításáról, az Alap–Cecei-vízfolyás menti nádas övezet lecsapolásáról tájékoztatott. Dunaújváros csatornafelújítási munkálatait is ismertette, mert szerinte az elmúlt években ez volt a vízügy „mostohagyermeke”. 1970-ben átadták a Pátkai-víztározót, és mint Karászi Kálmán ismertette, építésével a Velencei-tó fejlesztésének egyik lényeges alapozó munkáját fejezték be. 1979-ben a „Háromszor kihörpintjük a tavat” című riportban humorosan bevallotta, hogy nekik mindig bajuk van a vízzel. Ha sok, akkor azért, ha kevés, akkor pedig azért.

1983-ban ment nyugdíjba, ez alkalomból jelent meg a hírlapban a derűs, méltató írás Gabnai Gábor tollából „Komoly, férfias munka…” címmel. „Hatvanöt tavaszának egyik hajnalán, a nagy dunai árvíz idején három óra körül derékig sárosan megjelent Szekszárdon a készenlétben álló megyei és országos vízügyi vezetők előtt egy apró termetű ember, s jelentette, hogy Bátánál a gátszakadást sikerült megakadályozniuk, elhárult a veszély a faluról. Ez az ember Karászi Kálmán volt, az árvízvédelem vezetője, mint az illetékes területi vízügyi igazgató… Sosem volt nagyravágyó, s amikor főnökei próbálták rávenni, hogy töltse el még igazgatóként az ötéves tervciklus hátralevő éveit, egy igazi paraszti bölcsességgel válaszolt: »Akkor kell a lakodalomból is eljönni, amikor az embert még őszintén marasztalják.«”

Karászi Kálmán munkásságát számos állami, szakmai és önkormányzati díjjal ismerték el. A dunai nagy árvíz elleni eredményes védekezésért 1965-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát kapta. 1975-ben a Vásárhelyi Pál-díj bronz fokozatát, 1981ben Eötvös Loránd-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést vehette át. Ez utóbbi alkalomból jelent meg egy interjú a hírlapban: „Aki legény volt a gáton – Karászi Kálmán nyugdíjasként sem unatkozik egy percig sem”. Valóban, nyugállományba vonulása után sem távolodott el a szakmai közélettől.

Utódja, Szabó Mátyás példaképének tekintette. Csonki István, a jelenlegi igazgató saját kezdő éveit így jellemezte: „…Kálmán bácsi találta ki a rendszert, mérnökóvodának hívta. Azt mondta, a három megyét, a szakmát úgy lehet megismerni, ha minden területébe belekóstol a fiatal”.

Karászi Kálmán 1984-ben lett az akkor megalapított Székesfehérvári Városszépítő és Védő Egyesület első, alapító elnöke. A városvédők sem úgy emlékeznek rá, mint aki a városvédelmet csupán egy kellemes, nyugdíjas időtöltésnek gondolta. Lendülettel vetette bele magát az egyesület szervezésébe, népszerűsítésébe, önkéntes feladatok vállalásába. Első lépésként felhívást adott közre a város összes középiskolájának a városi temetők rendbetételére, megalapozva ezzel az egyesület mai napig folytatott fontos tevékenységét.

Nyolcévi elnöksége alatt kezdeményezésére valósult meg a kovácsoltvas kandeláberek újra felállítása a Velence Szálló előtt, a Palotai úti Kálvária sor felújítása, a belvárosi toronyórák újraélesztése, az Országalma restaurálása, a kereszt visszahelyezésével, a Fekvő katona szobor méltó helyére történő visszahelyezése, a Zichy ligeti öntöttvas zenepavilon helyreállítása. Ifjúsági városvédő tábort szervezett Fehérváron a közterületek, parkok csinosítására. Nagy vállalkozás volt a Szentlélek katonai temető rendbetételnek megindítása is, amelyet későbbi elnök-utóda, Poklosi Péter és diákjai többévi munkájának köszönhetően 1991. június 1-jén magas rangú méltóságok körében szenteltek fel. 1992-ben Karászi Kálmánt az egyesület tiszteletbeli elnökévé választotta.

Még 1987-ben a Fejér Megyei Hírlap „Merjük szeretni Székesfehérvárt!” sorozatában Kálmán bácsi egy rövid vallomása is megjelent: „…Jómagam huszonhét éve áthelyezés révén kerültem Fehérvárra. Nem jártam még ennek előtte sohasem ebben az ősi városban, csak vonatról, átutazóban láttam a kontúrjait. Huszonhét éve élek itt, gyerekeim az itteni iskolák padjait koptatták, mind az öt unokám ebben a városban született – nekem már eszembe sem jut, hogy nem vagyok született fehérvári.”

1972-ben méltató beszédet mondott a reformkor kiemelkedő nagyságú vízimérnöke, Beszédes József mellszobrának avatásán a Vízügyi Igazgatóság fehérvári székháza előtti parkban. Bolgár Judit szobrászművész alkotását a Magyar Hidrológiai Társaság és a Székesfehérvári Városszépítő és Védő Egyesület kezdeményezésére állították fel.

Ugyanitt majd’ fél évszázaddal később, 2021. augusztus 30-án, születésének 100. évfordulóján a KDT Vízügyi Igazgatóság, Székesfehérvár város és a városszépítők egyesülete közösen emléktáblát avatott az ő tiszteletére.

A kis liget azóta a Karászi Kálmán Emlékpark nevet viseli.